2011-04-01 15:20:10• hírek • Szatmar.ro

Déváról jutnának a döntőbe

A romániai cselgáncs utánpótlás színe-javának egy része Déván jön össze a hétvégén, hogy a zónaközi döntőből beverekedje magát az országos döntőbe, melyre két hét múlva Csíkszeredában kerül sor.

Hargita kivételével valamennyi erdélyi, bánsági és partiumi megye képviselői számára Déva jelenti az „elődöntőt", így a népes mezőnyből nem hiányozhatnak a Szatmárnémeti Unio versenyzői sem. A Terely Mihály vezette delegációt ezúttal Mihaela Faur (14 éves, 63 kg), Pándi Karola (18 éves, 70 kg), Seres Cristian (18 éves, 60 kg), Tróba Helmut (16 éves, 73 kg) és Kovács Richárd (16 éves, + 100 kg) alkotja. Közülük, a mester szerint, Tróbának és Kovácsnak lesz a legnehezebb döntőbe jutnia, hisz az ő korosztályuk és súlycsoportjuk a legkiegyenlítettebb.

„A többiek számára sem lesz sétagalopp, ám nekik az erőviszonyok alapján mindenképpen tovább kell jutniuk. Karola például nemrég ezüstérmet szerzett az U23-asok között, Cristi pedig hetedik lett ugyanabban a korosztályban, és bár Mihaela csak 14 éves, neki is ott a helye a fináléban " - jegyezte meg a tréner.

Az Unio egy másik dzsúdósa az U20-ban és U23-ba is országos bajnok Sámel Lóránd a hét végén a bosnyák fővárosban, Szarajevóban lép tatamira, ahol a román felnőtt válogatott tagjaként az Európa Kupán indul a 100 kilogrammos súlycsoportban. „Számára a verseny nagyon jó alkalom lesz arra, hogy a felnőttek között is bizonyítson a válogatott szakmai stábjának. Bízok benne, hogy élni is fog a lehetőséggel" - jegyezte meg Terely Mihály.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: