2011-06-01 08:33:24• hírek • Szatmár.ro

Détár Enikőt pszichiátrián kezelik

Aggasztó híreket kapott a Blikk Détár Enikőről. A hír sajnos igaz: Enikő újra kórházban van, és elmondása szerint is rosszul érzi magát.

– A saját szememmel láttam, ahogy a férje, Rékasi Károly behozta a pszichiátriára. Nem volt túl jó bőrben a színésznő, de azonnal felismertem, mert nagyon szeretem őt – mondta a Blikk olvasó-riportere. – Egy emeleti szobában helyezték el, ami elvileg kétágyas, de a másik, korábbi lakót átköltöztették máshová, így a színésznő egyedül pihenhet.

Détár Enikőt tehát az eldugott egészségügyi intézmény második emeletén próbálják újra talpra állítani. Bár egyedül fekszik a szobában, az épületben zajló felújítási munkálatok miatt esélye sincs arra, hogy rendesen kipihenje magát. Amikor megérkeztünk, fekete szabadidőruhát viselt, fel-alá járkált a folyosó és a szobája között. Úgy tűnt, szándékosan kerülte a többi beteg társaságát, nem igazán állt szóba senkivel. Fülhallgató volt a fülében, és zenét hallgatott. Amikor átadtuk neki ajándékunkat, a frissen vágott tavaszi csokrot, félszegen felnézett, majd egy pillanatra elmosolyodott. De az is lehet, hogy csak mi szerettük volna azt hinni, hogy jobb kedve lett. Az ilyenkor szokásos, esetlenül feltett „hogy vagy?" kérdésünkre azonban őszintén felelt.

A cikk folytatása a blikk.hu-n olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: