2013-05-24 10:18:16• hírek • Blikk.hu

Détár Enikő a munkába menekül

Mosolygósan, süteménnyel érkezett csütörtökön Détár Enikő a József Attila Színházba a magyar festőfejedelem, Munkácsy Mihály életéről készülő musical olvasópróbájára.

- Az a szokás, hogy az új lakó egy kis finomsággal csönget be a szomszédokhoz, hogy jó szívvel fogadják - mondta Enikő. - Én is új vagyok még, bár a Rózsák háborúját többször is játszottuk itt idén, de az vendégelőadás.

A színésznőn a kollégák körében szinte egyáltalán nem látszik, hogy megviselte a szakítás férjével, Rékasi Károllyal, akivel huszonkilenc év házasság után mondanak búcsút. A lénye egy kicsit talán kevésbé vibráló, mint megszoktuk tőle, és egy kicsit feszültebb is, mint általában, de szemmel láthatólag jót tesz neki a munka, aminek az idén nyáron igazán bővében van.

- Köszönöm, jól vagyok - mondta a próba szünetében Enci, de gyorsan hozzá is tette: a magánéletével kapcsolatban nem kíván nyilatkozni. Azt azonban szívesen elmondta, hogy a József Attila Színházban a jövő évadban két darabban is szerepel, a tegnap felolvasott Munkácsy,

a festőfejedelem mellett a Hattyúdal című előadásnak is hamarosan meglesz az olvasópróbája, amelyben a Republic együttessel és férjével, Rékasi Károllyal játszik majd.

A teljes terjedelmű cikk a Blikk oldalán olvasható!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: