2010-11-26 10:51:06• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Demokrácia-központokat nyitnak

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) januártól legalább 20 demokrácia-központ fog működtetni Erdélyben és a Partiumban, azok a könnyített honosításban segítenek majd - jelezte Nagyváradon tartott sajtóértekezletén Toró T. Tibor, a szervezet ügyvezető elnöke.

Az EMNT szerdán együttműködési megállapodást írt alá a magyar kormánnyal arról, hogy az egyszerűsített honosítási eljáráshoz kapcsolódó kérdésekben, problémákban és az ügyintézés egy részében is az EMNT romániai területen partnerként segít. A romániai magyar sajtó pénteki számában beszámol a nagyváradi sajtóértekezletről, amelyen Toró elmondta: az EMNT megalakulása óta az autonómia mellett a határok fölötti nemzetegyesítést tekinti fő céljának, a státustörvény, a magyarigazolvány a "valódi megoldás", a könnyített honosítás előszobája volt - tette hozzá.

Toró szerint az EMNT a tervezett demokráciaközpont-hálózat kiépítésén már nagyjából egy éve dolgozik - érdekesség, hogy az elhangzottak szerint Tőkés László már 2007-ben, első európai parlamenti képviselői mandátumának megszerzésekor különböző városokban nyitott tizenhárom képviselői irodája a most kialakuló rendszer csírájának tekinthető.
A demokrácia-központok országos koordinátora, Gergely Balázs elmagyarázta: az irodák a konzulátusok részleges tehermentesítését szolgálják majd, hiszen tudvalevő, hogy Erdély két magyar konzulátusán, Kolozsváron és Csíkszeredában is hatalmas az érdeklődés.

A demokrácia-központok abban segíthetnek, hogy a magyar állampolgárságot igénylők iratcsomóit ellenőrzik, mielőtt azokat benyújtanák, vagy akár előkészíthetik az esetleges kihelyezett konzuli napokat azokon a településeken, ahol nincs konzulátus. Állandó kapcsolatban maradva a külképviseletekkel, az állampolgársági fogadalomtétel dátumának egyeztetésében is segítenek majd az igénylőknek.

A demokráciaközpont-hálózat három fő régiót veszi alappillérül, mégpedig a Partiumot, Közép-Erdélyt és a Székelyföldet. A tervek szerint 2011 elejére már a legtöbb megyeszékhelyen megnyílnak az irodák, először tíz-tizenkettő, a jövőben pedig remélhetőleg legalább húsz, hogy a mikrorégiókban is jelen legyen a hálózat. Biztosnak tűnik, hogy januárra a nagyváradin kívül Zilahon, Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Nagybányán, Brassóban, Aradon és Temesváron is megnyílnak az irodák, a kolozsvári koordinációs iroda pedig már működik, és januártól megkezdi az ügyfélfogadást.

Az erdélyi Krónika pénteki vezércikkében megállapítja: a magyar kormány a jelek szerint megpróbál felkészülni a rohamra, ezért helyi erőket is bevonva próbálja megkönnyíteni a nagykövetség és a konzulátusok munkáját.

A szerző szerint nem véletlenül az EMNT-t választották ki stratégiai partnerként a honosításról szóló tájékoztatásra. A magát „leglegitimebb" - mert parlamenti mandátumokat is birtokló - romániai magyar képviseletként aposztrofáló RMDSZ egyes vélemények szerint az indokoltnál sokkal közelebbi viszonyba került az előző, kompromittálódott budapesti kormánypártokkal, és túlságosan is beágyazódott a bukaresti politikai közegbe, ezért nem illeszkedik bele a teljes alkalmazkodást kívánó új budapesti kormány határon túli koncepciójába - vélekedik a cikk írója.

"A tömeges áttelepedésekről, Erdély kiürüléséről szóló spekulációk vélhetően igencsak eltúlzottak, és reménykedhetünk, hogy senki sem velünk akarja eldöntetni a magyarországi választásokat" - olvasható a Krónika vezércikkében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: