2016-12-11 11:18:39• hírek • Szatmár.ro

Délig a Szatmár megyei részvételi arány 9,78 százalék - cikkünk folyamatosan frissül

Délig a Szatmár megyei szavazásra jogosultak 9,78 százaléka járult az urnák elé, pontosan 30942 személy. Ezzel még mindig sereghajtók vagyunk a megyék között mind a részvételi arányban, mind a választók számában. Országos szinten Teleorman megyében a legmagasabb a részvételi arány, itt a szavazásra jogosultak 17,64 százaléka szavazott 12 óráig.

15.30 - Míg vannak az országban olyan megyék, mint Olt, vagy Teleormán, ahol a szavazójoggal  rendelkező lakosok több mint 30 % járult az urán elé délután 15 óra 30 percig, addig Szatmár megyében továbbra is nagyon kevesen élnek állampolgári jogukkal, a szavazók aránya alig haladta meg a  20 %-ot. Szatmár megyében a részvételi arány Bolda, Dacia, Aranyosmeggyes, illetve Bicău településeken a legmagasabb, itt meghaladja a 40 %-ot. A magyar lakta településeken ennél sokkal kevesebben járultak az urnák elé ezidáig, Hirip településen például a jogosultak csupán 9,5%-a élt szavazati jogával 15 óra 30 percig.

15.00 - Úgy tűnik, hogy nem mindenki értette meg, hogy csak a saját megyéjében adhatja le voksát, mert a Megyei Választási irodához érkezett bejelentés arról, hogy egy bukaresti illetőségű lakos itt akart szavazni, ráadásként ottani jelöltekre. Csalódnia kellett, mert nem szavazhatott. Egy másik esetben viszont sikerült szavaznia egy máramarosi lakosnak, mert csak akkor vették észre, hogy nem ebbe a megyébe szól a személyi igazolványa, amikor már szavazott. Volt olyan eset is a megyében, ahol duplán kapta meg a szavazólapokat, s csak akkor vették észre, amikor már le is pecsételte azokat. Ebben az esetben érvénytelenítették a pluszba kapott szavazólapot a Megyei Választási Iroda (BEJ) iránymutatása alapján. Fehér megyében gond volt a pecsétek egy részével. Szatmár megyében erről nem érkezett bejelentés.

13.45 - A fővárosban élők 17,05%-a szavazott. Hargita megyében a szavazati joggal rendelkező lakosság 18,16%-a, Kovászna megyében 14,58%, Maros megyében 15,22%, Bihar megyében 16,02%, Szatmár megyében 13,51 %, Kolozs megyében 15,04%, Szilágy megyében 15,75% járult az urnákhoz 13 óráig - derül ki a BEC hivatalos honlapján közzétett adatokból. A legmagasabb részvételt Teleorman megyében regisztrálták (a szavazásra jogosultak 21,05%-a voksolt már), majd Olt (20,65%), Dolj (19,36%), Constanța (19,07%), Dâmbovița (19,01%) megye következik a sorban. A legkevesebben Máramaros (12,01%), Beszterce-Naszód (12,45%), Temes (13,00%), Szatmár (13,51%), és Szeben megyében (13,98%) éltek szavazati jogukkal 13 óráig. A szavazati jogával élő román állampolgárok közül délig 58,54% városon, 41,46% vidéken adta le voksát.

13.30 - Vasárnap 13 óráig a szavazati joggal rendelkező állampolgárok 16,62 %-a adta le voksát a parlamenti választásokon a Központi Választási Iroda (BEC) adatai szerint.

12.25 - Hargita megyében a szavazati joggal rendelkező lakosság 13,31%-a, Kovászna megyében 10,66%, Maros megyében 10,91%, Bihar megyében 10,93%, Szatmár megyében 9,61 %, Kolozs megyében 10,20%, Szilágy megyében 10,55% járult az urnákhoz 12 óráig - derül ki a BEC hivatalos honlapján közzétett adatokból. A legmagasabb részvételt Teleorman megyében regisztrálták (a szavazásra jogosultak 17,42%-a voksolt már), majd Olt (16,77%), Dolj (15,57%), Dâmbovița (15,17%) megye következik a sorban. A legkevesebben Máramaros (8,16%), Beszterce (8,17%), Temes (9,37%), Szatmár (9,61%), Arad (9,62%) és Szeben megyében (9,85%) éltek szavazati jogukkal 12 óráig. A szavazati jogával élő román állampolgárok közül délig 58,37% városon, 41,63% vidéken adta le voksát. (agerpres)

12.20 - Vasárnap déli 12 óráig a szavazati joggal rendelkező állampolgárok 12,47 %-a adta le voksát a parlamenti választásokon a Központi Választási Iroda (BEC) adatai szerint.

12.10 - A Megyei Választási Irodától (BEJ) kapott információk szerint az eddigi gyakorlattal szemben, ha az a személy, aki mozgóurnát kér, hogy élni tudjon állampolgári jogaival, nem tartózkodik a lakhelyén, akkor az ideiglenes tartózkodási helyéhez legközelebb eső szavazóházban kell leadja a kérvényét. Ez azt jelenti, hogy ha egy ákosi lakost a hozzátartozói egy időre magukhoz költöztettek mondjuk Szatmárnémetibe, akkor ezen a napon a hozzájuk legközelebb eső szavazóházban kell leadják a mozgóurna igényüket. Ezt megtehetik egész nap, de figyeljenek oda, hogy az urnának este kilencig vissza kell érnie a szavazókörzetbe. Amennyiben nehézségekkel találkoznak eme joguk érvényesítése közben, kérjük, hogy azonnal értesítsék a Megyei Választási Irodát (BEJ) vagy az RMDSZ-t.

12.00 - Erdei D. István, képviselőjelölt feleségével és Kolozsvárról hazaérkezett két gyermekével együtt szavazott a Gh. Baritiu utcán található 48-as szavazókörzetben. „Jólétünkért, a helyi közösségeink megélhetésének jobbá tételéért szavaztam ma. Arra a csapatra, azokra a jelöltekre, akiknek elsődleges céljuk, hogy a magyar közösség tagjai biztonságos jövőképet alakíthassanak ki maguknak, biztos megélhetésük legyen azon a földön, ahol szüleik és nagyapáik is nevelkedtek. Arra a szervezetre tettem a pecsétem, amely felszámolná a főváros mindenre kiterjedő hatalmát, a fölösleges bürokráciát, a nagymértékű adóelvonásokat." - nyilatkozta a jelenleg képviselőként is a helyi érdekekért kiálló jelölt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: