2016-08-10 16:07:16• hírek • MTI

Delia Popescu az új miniszter

Dacian Ciolos miniszterelnök javaslatára az elektronikus kormányzás egyik úttörőjét, Delia Popescut nevezte ki a bukaresti távközlési és információs technológiai minisztérium élére Klaus Iohannis államfő.

A tárcát július eleje óta ideiglenesen a kormányfőtitkár vezette. Delia Popescu 2003 óta az elektronikus közbeszerzési rendszer, az internetes adófizetési rendszer és más hasonló kezdeményezések elindításában és megszervezésében vállalt szerepet, 2014-óta pedig a miniszterelnöknek alárendelt, az ország digitalizálásával foglalkozó ügynökség vezetője volt.

Elődjét, Marius Bostant a július elején bejelentett kormányátalakítás alkalmával, másik három minisztertársával együtt mentette fel tisztségéből a kormányfő.

A kormányátalakítás szükségességét a miniszterelnök azzal indokolta, hogy bizonyos projektekben lemaradások voltak, és kormányának új lendületre van szüksége. Az információs technológiai tárcával kapcsolatban nehezményezte, hogy Romániában a különböző állami intézmények egymással összeférhetetlen informatikai rendszereket működtetnek, ezért a következő miniszternek az IT-projektek jobb összehangolása, a kormányzati hálózatok egységesítésének előkészítése lesz a feladata.

Traian Basescu volt államfő szerint Bostannak valójában nem alkalmatlansága, hanem a nemzetbiztonsági szervezetekkel szembeni "túlzott függetlensége" miatt kellett távoznia, pedig a kevés "valódi szakértő" egyike volt a szakértői kormány tagjai között.

Az új tárcavezető szerdán teszi le a hivatali esküt. A kinevezése előtti napon több emberi jogi szervezet nyílt levélben tiltakozott a kormánynál amiatt, hogy az elektronikus kormányzás fejlesztésére szánt európai uniós alapokból egy titkosszolgálati projektet pénzelnek, amely az adatbázisok összekapcsolása révén állítólag a lakosság általános megfigyelését tenné lehetővé. A Román Hírszerző Szolgálat cáfolta, hogy az informatikai rendszerek összehangolása a polgárok tömeges megfigyelését szolgálná.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: