2010-06-11 10:12:55• hírek • MTI/Reuters

Ünneprontó lenne Mexikó

Pénteken 17 órakor Johannesburgban megkezdődik a XIX. FIFA labdarúgó-világbajnokság, amelynek nyitómérkőzésén a házigazda dél-afrikai csapat a mexikói együttessel találkozik.

Jól lehet, a Bafana Bafana a második legalacsonyabban rangsorolt (világranglista 83.) alakulat a 32 csapatos mezőnyben, ám mellettük szól, hogy afrikai gárda még soha sem veszített nyitómérkőzésen. Igaz, mindkét korábbi esetben hatalmas meglepetés született: 1990-ben a Roger Milla fémjelezte kameruni válogatott 1-0-ra nyert a címvédő argentinok ellen, míg 2002-ben a szenegáliak győzték le szintén 1-0-ra az akkor regnáló világbajnok franciákat.

A dél-afrikai és a mexikói csapat eddig háromszor találkozott egymással, két dél-amerikai siker és egy afrikai győzelem született ezeken az összecsapásokon.

"Hatalmas előny, hogy hazai közönség előtt szerepelünk. Ezt ki kell használnunk, és meg kell nyernünk minden mérkőzést" - nyilatkozta Itumeleng Khune a 12 mérkőzés óta veretlen dél-afrikaiak kapusa.

Az A csoport másik mérkőzésén az 1998-ban világbajnok, 2002-ben a csoportkörből búcsúzó, négy évvel ezelőtt pedig döntős franciák a kétszeres győztes (1930, 1950) uruguayiakkal találkoznak majd.
Amennyiben a franciák diadalmaskodnak, akkor Raymond Domenech szövetségi kapitány lesz minden idők legeredményesebb trénere hazájában, 42 sikerrel, s eggyel megelőzi majd az 1976 és 1984 között "uralkodó" Michel Hidalgót.

Amíg a francia támadószekcióban akadnak gondok (a világ- és Európa-bajnok, a negyedik vb-jére készülő Thierry Henry például valószínűleg csak csere lesz), addig az uruguayi csatársor a torna egyik legfélelmetesebb párosa: a francia védelmet Luís Suarez és Diego Forlán rohamozza majd.

Ez a két játékos az elmúlt két évben több, mint 100 gólt szerzett klubjában. A 23 éves Suarez ebben az idényben elképesztő teljesítményt nyújtott az Ajax Amsterdamban, 48 mérkőzésen 49-szer volt eredményes, míg a korábbi kétszeres európai aranycipős Forlán (2005, 2009) 18 bajnoki gólja mellett Európa Liga-győzelemre vezette az Atlético Madridot, a Gera Zoltánnal felálló Fulham elleni hamburgi döntőben duplázott. Érdekesség ugyanakkor, hogy az uruguayiak legutóbb 44 évvel ezelőtt, az 1966-os angliai világbajnokságon lőttek gólt a franciáknak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: