2011-11-29 16:32:17• hírek • Balog Anita

Decemberben elkészül a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház betegellátója

Célegyenesben az új Sürgősségi Kórház betegellátójának építése, pár hét és sor kerülhet az intézmény műszaki átadására - tudtuk meg Csehi Árpádtól, a Szatmár Megyei Tanács elnökétől. A politikus kedd reggel látogatott el az építkezésre. Az új betegellátót összehasonlítani sem lehet majd az eddigi szatmári sürgősségivel.

Az elmúlt húsz évben nem fejlődött annyit a szatmári egészségügy, mint  tette azt az utóbbi egy-másfél évben. Számos pályázat segített modern felszerelések beszerzésében, a Járványkórházra pedig rá sem lehet ismerni: az omladozó épületet teljesen felújították kívülről és belülről is, szinte szállodai körülmények között ápolják az ide beutaltakat.

A Járványkórház átadása már megtörtént, hamarosan pedig sor kerül a Sürgősségi Kórház vadonatúj betegellátójának a műszaki átadására is. Meglehetősen áldatlan állapotok uralkodtak eddig a sürgősségin, összezsúfolva várták a betegek, hogy ellássák őket. Az elmúlt években használt sürgősségi alapterülete nagyjából 300 négyzetméter volt. Az új sürgősségi azonban Erdély egyik legjobban felszerelt intézménye lesz, a szatmárin kívül csak Marosvásárhelyen lesz ilyen modern, jól felszerelt sürgősségi, és ez nem csak ígérgetés. Az építkezés jól halad, az új egészségügyi központban 1500 négyzetméteren történik majd az ellátás, kellemesnek mondható körülmények között.

A munkálatok most is javában zajlanak, hamarosan megkezdik a bejárat befedését, ezzel párhuzamosan zajlanak majd a nyílászárók beszerelésével és a műgyanta-borítású padló elkészítésével kapcsolatos folyamatok. A munkálatokat végző Dominium kft. utóbbiakat egy időben is végezheti és az időjárási körülmények sem befolyásolják a haladást.

Mint megtudtuk, az új sürgősségibe több bejárat is vezet: lesz amelyiken a hordágyon érkező betegeket fogadják, de lesz olyan is, amely egyenesen egy mosdóba vezet - itt fogadják majd a sürgősségi betegellátók gyakori vendégeit, a hajléktalanokat, akiket először megmosdatnak.

Az egész betegellátót egy speciális berendezés fűt és hűt évszaktól függően, a betegek ágyai mellett pedig magától érthetően ott lesz a nővérhívó gomb is. Az épület alsó szintjén kapnak helyet az irodák, öltözők, raktárak és egy konferenciaterem is - itt fog dolgozni az adminisztratív személyzet, nyilatkozta Csehi Árpád. A munkálatok értéke több mint 7 millió lej, ebből a Szatmár Megyei Tanács közel 2 millió lejt fizet önrészként.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: