2014-10-15 12:27:52• hírek • Kocsis Zoltán

A 37.471 szatmári iskolás szerdától juthat hozzá tejéhez

Napra pontosan egy hónappal az iskolakezdés után végre a szatmári tanulók is hozzájuthatnak a kormányprogram által biztosított napi tejadagjukhoz a megye tanintézményeiben. A kiflit eddig is megkapták, holott az erről szóló végleges keretszerződés még nincs megkötve.

A Szatmár Megyei Tanács és a tordai illetőségű SC. Media Pop Art SRL. cég október 14-én, kedden kötötte meg a következő két tanévről szóló szerződést. Ennek jegyében október 15-től, azaz szerdától már minden Szatmár megyei elemi és általános iskolának és minden 4 órás programmal működő napközinek meg kellett kapnia a tejet, függetlenül attól, hogy állami vagy magántulajdonban van az intézmény. Az első napon azonban voltak fennakadások - Pataki Enikő igazgatónő elmondása szerint ugyanis a Kölcsey Ferenc Főgimnázium elemi és általános iskolásai csak a kiflit kapták meg szerdán. Pedig ez a szerződés még el sem készült - de erről később.

A megyei tanács tájékoztatása szerint a 200 ml-es, 1,8%-os zsírtartalmú tejadagot összesen 37.471 tanuló kapja majd meg naponta. Újdonság, hogy a szerződés ezúttal nem csak egy, hanem rögtön két tanévre szól. Ennek következtében nem csak a 2014-2015, hanem a 2015-2016-os tanévben is a tordai cég biztosítja majd a tejet.

Akárcsak az előző években, Szatmár megyét területileg ezúttal is négy részre osztották. Szatmárnémetiben és környékén 17.451, Nagykárolyban és környékén 6266, az Avasban 7736, Tasnádon és környékén pedig 6018 gyerek kap nap mint nap tejet (és persze kiflit). Mindez 8,66 millió lejbe kerül, az összeget a kormány biztosítja.

Ami az egy hónapos késést illeti, a megyei tanács közleménye szerint mindez a beszállítók Szatmár megye iránti érdektelenségének és az ajánlatok ebből következő hiányának tudható be.

Mindez vélhetően nem független a januári eseményektől, amikor Szatmárudvariban 46 gyerek kapott ételmérgezést. Amikor egyértelműen bebizonyosodott, hogy a tej okozta a rosszullétet, a megyei tanács azonnal felbontotta a szerződést a temesvári beszállítóval. Ennek következtében viszont a gyerekek a második félévben tej nélkül maradtak.

A kormány által finanszírozott tej-kifli program keretein belül eddig az érintett diákok csak a kiflit kaphatták meg - holott az erről szóló végső szerződést a megyei tanácsnak még nem sikerült megkötnie. Addig is a megyei tanács egyéni tárgyalások és szerződések révén biztosítja a péksüteményt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: