2019-12-10 19:38:30• hírek • Bede Emőke

Debreceni férfiak gyilkolhattak egy Szatmár megyei településen

Képünk illusztráció.
Képünk illusztráció.

Holtan találtak két nőt egy felsőberekszói házban kedd délután: a hatóság gyanúja szerint két debreceni férfi oltotta ki életüket.

Az elsődleges információk alapján az 53, illetve a 65 éves nő szomszédasszonyok voltak, és a délutánt is épp az egyikük házában töltötték. Holttesteikre egy helybeli nő bukkant rá, ki a sokkoló felfedezés után azonnal tárcsázta a 112-es segélyhívót. Mivel az élettelen testeken számos erőszakra utaló nyomot találtak, így a rendőrök számára azonnal nyilvánvaló volt, hogy kettős gyilkosságról van szó. A környéket haladéktalanul lezárták, a helyszínre pedig a nyomszakértőket is kirendelték, akik megkezdték a terep átvizsgálását. Az egyenruhások ezzel párhuzamosan, az ügyészség vezetésével megkezdték a szemtanúk kihallgatását is - erősítette meg a híreket a Mediafax hírportálnak az ügyészség szóvivője, Marius Iancu.


A nyomozóhatóságnak rövid időn belül sikerült előállítania két debreceni férfit, akiket a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. Információink szerint a feltételezett elkövetőket Szelestyehután kapták el, kihallgatásuk jelenleg is folyik. 




Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: