2010-01-13 14:04:28• hírek • Szatmar.ro

Deac Budapesten debütál a válogatottban

Simona Deac és Amalia Tataran is részt vesz a Westend Grand Prix-n.

A nemzetközi vívóélet idei első rangos versenyére a hétvégén Budapesten kerül sor, ekkor rendezik meg ugyanis a hagyományos Westend Grand Prix-t, valamint a csapatban a Világkupa első fordulójára is itt kerül sor. Ez utóbbi különleges jelentőséggel bír majd a szatmári Simona Deac számára, ezzel debütálhat ugyanis a felnőtt-válogatottban. A Szatmárnémeti Sportklubot mellesleg nem csak ő, hanem Amalia Tataran képviseli majd, aki a 152 főt számláló mezőny legfiatalabb tagja.

Tavaly mindketten részt vettek a viadalon, akkor Deac bejutott a legjobb 32-be, míg Tataran nem nem tudott megbirkózni a csoportkörrel.

„Ha most a 32-be jutna és a csapatban is jól vívna akkor meg lennék elégedve. Fontos lenne a pontszerzés, mert az Európa vagy világbajnokságon a világranglista helyezés alapján kapnak majd ellenfelet a résztvevők", mondta Csiszár Ferenc edző, egyben szövetségi kapitány. A román válogatottat Deac mellett Anca Moroiu, Simona Alexandru és Loredana Iordachioiu alkotja.

Ami a pénteken kezdődő egyéni viadalt illeti, kezdetnek 16 darab hetes és 4 darab hatos csoportot alakítottak ki, ezt követően egyenes kieséses rendszerben zajlik a küzdelem. Mindkét szatmári lánynak hetes csoport jutott, Deac szlovák, svájci, brit, magyar, francia és ukrán ellenfelekkel mérheti össze tudását, míg Tatarannal japán, magyar, brit, koreai, ukrán és francia nemzetiségű ellen jutott.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: