2013-10-24 15:25:43• hírek • Kocsis Zoltán

Dávid esélyével játszanak a pandúrok Firenzében

Enyhén szólva sem számít a meccs esélyesének a Pandurii csütörtök este Firenzében a Fiorentina ellen az Európa Liga csoportkörének harmadik fordulójában. A zsilvásári csapat pedig eddig még soha nem kapott ki idegenben a nemzetközi kupákban.

Pazar mérlegéhez hozzátartozik azonban, hogy a pandúrok idén első alkalommal léphettek ki a nemzetközi porondra. Ezzel együtt nem lebecsülendő, hogy a Tallinnban és Portóban elért döntetlen mellett Bragában és Tel-Avivban is nyerni tudtak. Igaz, egyik korábbi ellenfelük sem volt Fiorentinához fogható kaliberű. Az olaszok saját bajnokságukban eddig nyolc forduló alatt mindössze egyszer szenvedtek vereséget, legutóbb pedig egyenesen parádéztak. A hétvégi bajnokin a Juventus a szünetben már 2-0-ra vezetett az Artemio Franchi stadionban, ám a lila-fehérek a második félidőben négyet rámoltak be a címvédőnek. Az akkor mesterhármast vágó Rossit ezúttal valószínűleg pihentetik, mint ahogy hiányzik eltiltás miatt Pizarro, sérülés miatt pedig Ambrosini és Gomez.

A másik oldalon mindenki bevethető és a kék-fehérek sincsenek éppen rossz formában, a hétvégén hatost vágtak a Botosani-nak. Ebből Eric két gólt és két gólpasszt vállalt, és a 27 éves braziltól várnak a legtöbbet a szurkolók a Fiorentina ellen is. A két csapat közötti különbséget hűen példázza, hogy a transfermarkt.de 168 millió euróra becsüli a Fiorentina, 19 millióra pedig a Pandurii keretét. Ennek megfelelően az olaszok vezetik is a csoportot két győzelemmel, míg a románok egy pontot gyűjtöttek eddig.

Ami a többi meccset illeti, tovább folytathatja remek szereplését Köteles László csapata, a százszázalékos belga Genk, amely a még nyeretlen osztrák Rapid Wien együttesét fogadja. A sorozat másik magyarja, Gulácsi Péter ujjtörés miatt nem állhat klubja, a Salzburg rendelkezésére a Standard Liege elleni csoportrangadón.

Az est érdekessége, hogy az AZ Alkmaar új csúcsot döntött meg anélkül, hogy pályára lépett volna a harmadik fordulóban: közel 4400 kilométert kellett utaznia a kazah fővárosig, Asztanáig, hogy lejátssza a Sahtyor Karagandi ellen meccset. Ilyen hosszú utat pedig még senkinek nem kellett megtennie az EL és a BL történelmében. A csúcs azonban alig két hónap múlva ismét meg fog dőlni, mivel a Sahtyornak 200 kilométerrel többet kell majd utaznia Karagandából Alkmaarig.

Európa Liga, csoportkör, 3. forduló:
A csoport:
Swansea City -Kubany 22.05 DigiSport3.ro, DolceSport3
Valencia -St. Gallen 22.05 DigiSport1.hu, DigiSport2.ro,, DolceSport4
A csoport állása: 1. Swansea City 6 pont, 2. St. Gallen 3 (2-1), 3. Valencia 3 (2-3), 4. Kubany 0

B csoport:
Csornomorec Odessza - Ludogorec 22.05 
Dinamo Zagreb -PSV Eindhoven 22.05 Story4tv
A csoport állása: 1. Ludogorec 6 pont, 2. PSV Eindhoven 3 (2-2), 3. Csornomorec Odessza 3 (2-3), 4. Dinamo Zagreb 0

C csoport:
Elfsborg -Esbjerg 22.05 
Salzburg -Standard Liege 22.05 
A csoport állása: 1. Salzburg 6 pont, 2. Esbjerg 3, 3. Standard Liege 1 (2-3), 4. Elfsborg 1 (1-5)

D csoport:
Wigan Athletic -Rubin Kazany 22.05 
Zulte Waregem -Maribor 22.05 
A csoport állása: 1. Rubin Kazany 6 pont, 2. Wigan Athletic 4, 3. Zulte Waregem 1, 4. Maribor 0

E csoport:
Pacos Ferreira -Dnyipro 22.05 DolceSport2
Fiorentina -Pandurii 22.05 ProTV, DigiSport1.ro, DolceSport1
A csoport állása: 1. Fiorentina 6 pont, 2. Dynipro 3, 3. Pandurii 1 (1-2), 4. Pacos Ferreira 1 (1-4)

F csoport:
Girondins Bordeaux -APOEL 22.05 
Eintracht Frankfurt - Makkabi Tel-Aviv 22.05 DigiSport2.hu,
A csoport állása: 1. Eintracht Frankfurt 6 pont, 2. Makkabi Tel-Aviv 4, 3. APOEL 1, 4. Girondins Bordeaux 0

G csoport:
Genk -Rapid Wien 20.00 DigiSport1.hu,
Dinamo Kijev -Thun 20.00 
A csoport állása: 1. Genk 6 pont, 2. Thun 3, 3. Dinamo Kijev és Rapid Wien 1-1 (2-3)

H csoport:
Slovan Liberec - Sevilla 20.00 DigiSport2.hu
SC Freiburg (német)-Estoril 20.00 
A csoport állása: 1. Sevilla 6 pont, 2. Slovan Liberec 4, 3. SC Freiburg 1, 4. Estoril 0 

I csoport:
Olympiqie Lyon -Rijeka 20.00 
Real Betis -Guimaraes 20.00 
A csoport állása: 1. Guimaraes 4 pont, 2. Real Betis és Olympique Lyon 2-2 (1-1), 4. Rijeka 1

J csoport:
Trabzonspor -Legia Warszawa 20.00 
Apollon Limasszol -Lazio 20.00 DigiSport3.ro, DolceSport3
A csoport állása: 1. Trabzonspor 4 pont (5-4), 2. Lazio 4 (4-3), 3. Apollon Limasszol 3, 4. Legia Warszawa 0

K csoport:
Anzsi Mahacskala -Trömso 19.00 
Sheriff Tiraspol -Tottenham Hotspur 20.00 DolceSport2, DigiSport2.ro,
A csoport állása: 1. Tottenham 6 pont, 2. Sheriff Tiraspol 3, 3. Anzsi 1 (0-2), 4. Tromsö 1 (1-4)

L csoport:
Sahtyor Karagandi - AZ Alkmaar 20.00 DigiSport1.ro, DolceSport,
PAOK -Makkabi Haifa 20.00 DolceSport4
A csoport állása: 1. PAOK 4 pont (3-2), 2. AZ Alkmaar 4 (2-1), 3. Sahtyor Karagandi 1 (3-4), 4. Makkabi Haifa 1 (2-3)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: