2009-04-25 19:45:25• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Dávid Ibolya is ott volt a kongresszuson

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kiérdemelte azt a kitüntető figyelmet, amely szombati kolozsvári kongresszusát övezte, mert sok éve tartó józan politikájával sikerült megkerülhetetlen szervezetté válnia a romániai politikában és a román-magyar kapcsolatokban is - mondta az MTI-nek Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke.

A politikus kifejtette: az RMDSZ rendkívül szívós politikával érdemelte ki, hogy mostani kongresszusán a román államfő és a miniszterelnök is jelen volt. Érzelmeken és indulatokon alapuló populista politika helyett a meggyőzésnek, az érvelésnek, az ésszerűségnek, az összefogás kényszerének az előnyeit választotta, így sikerült egy másfajta politikai kultúrát teremtenie - mondta a pártelnök, aki szerint e politika eredménye az erdélyi pozitív változásokban is visszatükröződik.

Emlékeztetett arra, hogy lebontották már a határokat az országok között, de szerinte vigyázni kell, nehogy másfajta, átjárhatatlan falak emelkedjenek, amelyek a politikai megosztottságot, a kirekesztést és a gyűlölködést jelentik. Szabadság van ma Magyarországon, Európában és Erdélyben, érdemes ezt a szabadságot értelmes tartalommal megtölteni, és ebben a munkában az RMDSZ zászlóvivőként vesz részt - mondta Dávid Ibolya.

Az összefogást, az együttműködés szellemét szembe kell helyezni a másik kijátszására törekvő, ügyeskedő politikával - vélekedett Dávid Ibolya. Szerinte erre azért is szükség van, hogy egy jó gazdaságérvényesítő Európai Unió állhassa a versenyt a nagyhatalmakkal, így Kínával, az Egyesült Államokkal, Indiával vagy Oroszországgal szemben. Az MDF elnöke ezért is tartotta fontosnak, hogy az erdélyi összefogás eredményeként a reméltnél is több képviselő kerüljön be az Európai Parlamentbe, a mostani erdélyi összefogás erre lehetőséget is ad. Megvan az esély arra, hogy megvalósuljon az önálló magyar érdekérvényesítés európai szinten is, a Magyarországról, a Felvidékről, Erdélyből bejutó magyar képviselők között kialakulhat a hatékony összefogás az Európai Parlamentben - mondta Dávid Ibolya.

Dávid Ibolya a kilencedik RMDSZ kongresszuson

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: