2014-08-21 13:07:53• hírek • Kocsis Zoltán

Darázsölyvet is láttak az erdődhegyi madártani tábor résztvevői

Közel negyedszáz felnőtt és fiatal élvezte a Helga Winter-ház vendégszeretetét augusztus 15-17 között: itt és ekkor szervezte meg ugyanis a Román Madártani Egyesület Szatmári Osztálya a VII. Madártani Tábort. Ezen összesen 23-an vettek részt, közülük 13 volt a fiatal.

A VI-X. osztályos diákok madarak latin neveiről elnevezett csoportokba szerveződtek. Így részt vett a táborban a kökényesdi Bubó (bagoly) csoport, a mikolai Vanellus (bíbic) csoport és a szatmári Larus (sirály) csoport. A felnőtt résztvevők közül ki kell emelni dr. Gavril Ardeleant, a Goldis egyetem rektorhelyettesét. Ő tagja a madártani egyesületnek és előadást is tartott a madárkutatás jelentőségéről és annak szatmári helyzetéről.

A fiatalok a táborban fél-önellátó ellátásban részesültek. Ez azt jelenti, hogy reggelijüket és vacsorájukat saját maguk készítették a magukkal hozott élelmiszerekből, az ebédre pedig közösen főzték a bográcsost. Fazekas Lóránd, a szatmári fiúk vezetője szerint ezzel arra szerették volna megtanítani a fiatalokat, hogy be tudják osztani saját élelmiszerüket.

A táborlakók délelőttönként terepjárásra indultak. Ezek során természetesen megfigyelték az ott élő madarakat is. Mivel Erdődhegy a Bükk hegység lábánál fekszik, növényzetét pedig erdő, bokrok és elvadult gyümölcsösök alkotják, leginkább énekesmadarakkal találkozhattak: cigány csaláncsúcsokkal, tövisszúró gébicsekkel, széncinkékkel, füsti és molnárfecskékkel, de leginkább mezei verebekkel és csúszkákkal. Láthattak továbbá nagy fakopáncsot, erdei fülesbaglyot, egerészölyvet és darázsölyvet. Utóbbi kuriózumnak tekinthető, mert bár fészkel a Kárpát-medencében, ritka madárnak számít. A tíz egyedből álló populációja már dél felé tartott, ezzel is tudatva: lassan vége a nyárnak.

A délutánok madártani képzéssel, vetítésekkel, madárfigyeléssel teltek.

A tábor szervezői igyekeztek megismertetni a résztvevőkkel a térség kultúrtörténeti értékeit is: meglátogatták többek között az erdődi várat, az erdődi katolikus templomot, az első (és 2013-ig az egyetlen) magyar pápajelölt Bakócz Tamás szobrát, Szatmárhegyen pedig a Dónát-kápolnát és Páskándi Géza szobrát. Itt Tóth Bernadett X-osztályos gyerek tartott rövidke előadást a költőről. A tábor résztvevői felkeresték az Erdődhegyen élő Vastag István fafaragó képzőművészt is.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: