2010-12-13 12:58:48• hírek • Szatmar.ro

Dániai karácsonyfa a szatmári otthonokba

Szatmárnémetibe is megérkeztek a karácsony elhagyhatatlan kellékei, a fenyőfák.

A karácsony közeledtével a megyeközpontban is megjelentek a fenyőfaárusok. A vasárnap városunkba érkező tűlevelűek többsége hazai növények, azonban külföldi hozományok közül is jócskán válogathat az érdeklődő.

Aki a nagyobb méretű zöldellőt szeretné megvásárolni otthonának, cégének udvarába, vagy például templomba, megtalálhatja az ideálisat csakúgy, mint azok akiknek a helyhiány, illetve pénztárcájuk üressége miatt csupán az egy méteresre van szüksége.

A legmagasabb fenyők Dániából érkeztek, és elérik a hat métert is, árusuk szerint megéri a messzi országból hozniuk ezeket, hiszen sokkal szebbek, mint az itthoniak. A méretüktől függően 50-500 lej közötti áron adják ezeket, de a piacon megtalálhatóak a Hargitáról, illetve az Avasból származó fenyőfák is. Ezek alacsonyabbak ugyan - 1-5 méter közöttiek - azonban az áruk is kedvezőbb. A legalacsonyabbak 30 lejbe kerülnek, a legmagasabbakért 80 lejt kell fizetni. Az árusok azt is elárulták, hogy néha kedvezményt is szoktak adni a szerényebb jövedelműeknek. A fákat egészen szent estéig, azaz 24-ig be lehet szerezni, hiszen az árusok addig a helyszínen lesznek, hacsak el nem fogy addig a raktárkészlet.

A tavalyi évhez képest idén jóval kevesebb árus jelent meg, a jelenlévők elmondása szerint ennek a kedvezőtlen időjárás az oka. A nagy hó miatt nehéz ugyanis leszállítani az örökzöldet.

Egy másik oka a kisebb felhozatalnak a gazdasági válság. A lakosság kevesebbet költ a karácsonyi kellékre. A kereskedők ennek ellenére nem félnek attól, hogy nyakukon marad az árú, hiszen már eleve kisebb mennyiségben hoztak idén. Dániából például összesen 500 darabot, a Hargitáról kettőszázat, az avasból csupán húsz darab tűlevelűt.




Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: