2012-12-10 09:33:29• hírek • Blikk.hu

Damu tönkreteszi a családját

Gyerektartás miatt pereskedik a börtönből Damu Roland  - tudta meg a Blikk. A személyi szabadság korlátozása és nemi erőszak kísérlete miatt elítélt sorozatszínész azért fordult a bírósághoz, mert sokallta a gyerektartást, amit kisebbik fia után kellett fizetnie.

Korábban 50 ezer forintot állapítottak meg neki, ám ezt már az utóbbi években, botrányai kirobbanása óta nem tudta fizetni, amióta pedig Tiszalökön ül, rabkeresményéből esélye sincs törleszteni. Úgy tudjuk, a bíróság elfogadta az érveit, hiszen 15 ezer forintra csökkentették az összeget.

- November 20-án hoztak ítéletet, amelyben a gyermektartásdíj fizetését mérsékelték. Az ítélet egyelőre nem jogerős - közölte a bíróság szóvivője.

Damu Rolandnak két fia van. Alig 20 éves volt, amikor első szerelme, a nála idősebb Anikó megajándékozta első fiával, Andorral. Damu nem vette feleségül elsőszülöttje édesanyját, és csupán két évet éltek együtt. A börtönben ülő színész második kisfia Benjámin.

A két gyerek édesanyja között - rokoni forrásból úgy tudjuk - annyi a különbség, hogy az idősebb fiúé tudomásul vette, amikor Roland nem tudott dolgozni, hogy nem kap gyerektartást, míg a másik nő anyagi helyzete miatt szükségesnek tart minden fillért a kisfiú eltartásához. Most is ő fellebbezte meg a döntést, pedig nagy valószínűséggel ezt a most megállapított 15 ezer forintot sem tudják majd levonni a színésztől.

A cikk folytatásáért kattints ide!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: