2010-11-29 11:02:33• hírek • Blikk

Damu: Féltékenységből támadt rám!

Féltékenység miatt tört ki a „cirkusz" - információink szerint ezt állította Damu Roland (36) a rendőröknek.

A Jóban Rosszban színésze - úgy tudjuk - azért hívta magához korábbi kedvesét, Palácsik Tímeát (28), mert az meg akarta nézni az új lakását. A színész azt állította kihallgatásakor, hogy akkor támadt neki hisztizve Tímea, amikor megtudta, már új barátnője van, Regina.

Mint megírtuk, Damut másfél hete jelentette fel volt párja, Tímea azzal, hogy megverte és megerőszakolta őt. A Jóban Rosszban sztárját azóta előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. A Blikk megszerezte Roland vallomását is, amely szöges ellentétben áll a lányéval. Damu ugyanis azt mondta: aznap végleg le akart zárni egy se veled, se nélküled kapcsolatot.

Damu Roland elmondása szerint elment Tímeáért a munkahelyére, virággal várta, egész nap együtt voltak, mert a színész azt mondta, nem tudta, hogyan mondja el: vége. Amikor azonban mindez bekövetkezett, Damu szerint Tímea őrjöngött és rátámadt a színészre, végül dulakodtak.

 

Úgy tudjuk, Damu lefeküdt aludni, majd reggel arra kelt, hogy dörömböl a rendőrség az ajtaján. Csak később, a rendőrségen tudta meg, Tímea mivel is vádolja. Ha nem ismernénk Damu erőszakos előéletét, akkor is furcsa lenne, hogy miért vesz virágot egy férfi annak a nőnek, akivel szakítani akar, és miért mutatja meg új lakását annak, akit el akar hagyni.

Ráadásul a rendőrség is csak megalapozott gyanú esetén zár rácsok mögé bárkit. És bár Tímea az eset óta hallgat, vélhetően Damu esetében több olyan körülmény volt, amely indokolta a 30 napos előzetes letartóztatást, például, hogy ne befolyásolja a tanúkat vagy elkerülje a bűnismétlést. Damu Roland ügyvédje azonban másként vélekedik.

A cikk folytatását a blikk.hu oldalán olvashatják.


Bilincsben. Damu Roland 30 napra előzetes letartóztatásba került
Bilincsben
. Damu Roland 30 napra előzetes letartóztatásba került


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: