2013-01-08 19:26:03• hírek • Póti Orsolya

DFEWA-rezidenciává alakítanák a nagykárolyi zsinagógát

Legutóbb a Nagykároly melletti régésztelepen, Bobáldon szervezett találkozót a DFEWA Egyesület.
Legutóbb a Nagykároly melletti régésztelepen, Bobáldon szervezett találkozót a DFEWA Egyesület.

A Dorothea Fleiss East West Artist Egyesület elnöke, Dorothea Fleiss Németországban élő festőművésznő számolt be a Szatmár.ro-nak az egyesület eddigi megvalósításairól és a 2013-ra tervezett eseményekről.

Legutóbb a Nagykároly melletti régésztelepen, Bobáldon szervezett találkozót a DFEWA Egyesület, melyen közel harmincan érkeztek Norvégiából, Szerbiából, Magyarországról, Romániából, Lengyelországból és Németországból.

A január 3-4. között megrendezett esemény lehetőséget biztosított arra, hogy Dorothea Fleiss főszervező tájékoztassa az egyesület tagjait az idén megrendezésre kerülő művésztelepekről és kiállításokról, illetve megossza 2013-as évre szőtt terveit.

Mint megtudtuk, tavaly a DFEWA szervezésében két művésztelepre került sor: az egyiknek Bobáld adott otthont augusztus 10-18. között, a másik pedig Mallnitzban került megrendezésre október közepén. Mindkét művésztelep kiállítással zárult, melynek keretében a résztvevő művészek mutathatták be munkáikat. A bobáldi rendezvény végén a Szatmár Megyei Múzeum képzőművészeti osztályának támogatásával megszervezték a II. Nemzetközi Európai BookART Biennálét is, mely igen látványos alkotásokkal várta a művészetkedvelőket.

Az egyesület vezetősége az új évre még több találkozó és kiállítás megszervezését tűzte ki célul, illetve egyéb kulturális projektet is fontolóra vett. Az augusztusban megrendezésre kerülő bobáldi művésztelepet egy zentai (Szerbia) szimpózium előzi meg, a mallnitzi találkozóig pedig több rendezvényt is lebonyolítanak.

A nepáli Umesh Shreshta egyik alkotásaAugusztus 12-én a Nagybányai Művészeti Múzeum ad otthont egy DFEWA-tag, a alkotásainak, október 3-án pedig New York-ban kerül sor BookART Biennáléra Beth Giacummo közreműködésével.

Szeptember 23. és október 10. között egyes DFEWA-tagok New Yorkban alkothatnak, október 10-13. között pedig egy bostoni konferencián mutatkozik be az egyesület.

Október 17-21. között Mallnitzba kerül megrendezésre a VII. Nemzetközi Modern Művészetek Szimpóziuma, mely képzőművészeti kiállítással zárul.

November 21-én a Debreceni Kortárs Művészetek Múzeuma ad otthont az egyesületi tagok alkotásainak, végezetül pedig a brüsszeli Artour Gallery-ben nyílik kiállítás a DFEWA-gyűjteményből.

Dorothea Fleiss elmondta: legjelentősebb tervei között szerepel az, hogy a nagykárolyi zsinagógából egy állandó DFEWA-rezidenciát hozzon létre, melyben kiállításokat és egyéb rendezvényeket szerveznének. A rezidencia otthont adna egy kreatív iskolának is, ahol kicsik és nagyok egyaránt fejleszthetnék tehetségüket a művészet különféle ágain.

Egyébként az elmúlt évben öt új taggal bővült az egyesület, így jelenleg 121 aktív tagot tartanak számon. A DFEWA a művészet minden ágáról fogad alkotókat és a jelentkezőket az egyes gyűléseken, találkozókon választják meg tagnak. A DFEWA tagjait ezúton is tájékoztatja tagjait arról, hogy Klaus Postler, massachussetsi festőművész, DFEWA-tag január 8-án, kedd éjjel életét vesztette. Postler nyáron a bobáldi művésztelep vendége volt, több neves művészeti kiállítás kurátoraként tartják számon és alkotásai számos gyűjteményben megtalálhatóak.

Dorothea Fleiss Liviu Marta és dr. Alexa Tiberiu múzeumigazgatókkal

Városnézés a mallnitzi művésztelep keretében

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: