2018-11-06 05:24:11• hírek • Blikk.hu

Curtis: Majka már nem létezik számomra

Augusztus végén Majoros Péter (39), azaz Majka nyilvánosan, a közös szegedi koncert közönsége előtt szakított vele, és felelőtlen drogfüggőnek állította be Széki „Curtis” Attilát (29), aki már tud beszélni a sorsfordító éjszakáról, de interjúnkban azt is elmondta, Emilióval (42) új fejezetet kezdett. A Curtis & Emilio produkció a Budapest Arénában debütál április 27-én.

Curtis & Emilio. A történtek után igazi erkölcsi elégtétel lehet, hogy a művészneve ezúttal az első helyre került.

Curtis: Nem tagadom, elég jó érzés, hogy Peti nélkül is tudok Arénát csinálni. Szerintem ő most is azt hiszi, miatta működött a közös produkciónk. Mellesleg nem ragaszkodtam hozzá, hogy az én nevem legyen elöl. Rákérdeztem, mire Emilio mondta, legyen így. Egyenrangúak vagyunk. Nem másodhegedűs vagyok, ahogy Peti mondogatta tréfálkozva. Ezúttal valóban két barát lesz a színpadon, akik felesben osztoznak mindenben. A rosszban is, nemcsak a jóban.
 

Felidézné a helyzetet, ahogy az Aréna felvetődött?

Curtis: Emilio hívott, hogy Guba Gabi producer színpadra akar minket tenni, méghozzá az Arénában. Először azt hittem, hülyéskedik, aztán hármasban vacsoráztunk, és tíz perc alatt megegyeztünk. Akkor új fejezet kezdődött az életemben.
 

Miért nézett az égre?

Curtis: Mert meggyőződésem, hogy ezt az apukám intézte. Tizenöt éve veszítettem el, azóta vigyáz rám, és hívő embert csinált belőlem.
 

Emilio képbe kerülése is sorsszerű volt?

Curtis: Abszolút! Sosem felejtem, ahogy először összenéztünk az Édes élet forgatásán, és a következő pillanatban már úgy poénkodtunk, mint azóta is. Ma már úgy megyünk át hozzájuk a kedvesemmel, mintha hazamennénk, és fordítva.
 

Aréna-buliba csak szponzorokkal érdemes belevágni. Egyik sem húzta a száját?

Curtis: Három céggel személyesen is tárgyaltam, és semmilyen fenntartásuk sem volt velem szemben. Amúgy a balhé óta csak egy bulit mondtam le, de orvos is igazolni tudja, lázas beteg voltam, és már bepótoltam.
 

Tud még hinni a zenészbarátságban?

Curtis: Talán igen, de Emillel minket nem a show-biznisz hozott össze. Ő volt az első, aki a Majka-ügy után felhívott. Benne nem fogok csalódni. Igaz barát.


A cikk folytatásáért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: