2011-08-09 16:26:19• hírek • Szatmár.ro

Siralmas eredmények a versenyvizsgán

A helyettesítői tanári állásra pályázók hetven százaléka közepes vagy gyenge eredménnyel zárta a pedagógusoknak szervezett versenyvizsgát Romániában.

Ismét a közoktatás került a közvélemény és a sajtó érdeklődésének középpontjába az elmúlt héten megrendezett tanári pót-versenyvizsgával. Az ok nem más, mint az, hogy ismét leszerepeltek a tanárok: a vizsgázók több mint egyharmadának nem sikerült még átmenő jegyet sem írnia. A versenyvizsgák eredménye azért is kínos a romániai oktatási minisztérium számára, mert a 2011-es érettségi minden eddiginél rosszabbul sikerült - több középiskolában egyetlen diák sem tudott átmenni a vizsgán, ezért vizsgálatokat indítottak.

Az augusztus 4-én megrendezett, idei második versenyvizsgára több, mint 19 ezer pedagógus iratkozott be, de a vizsgaközpontokban már csak tízezer jelölt jelent meg. Közülük is sokan visszaadták a tételeket, így a múlt heti megmérettetés után 8501 dolgozatot javítottak ki. Tízest csupán ketten kaptak, a vizsgázók több, mint egyharmada még az ötöst sem érte el.

Ami Szatmár megyét illeti, ezúttal sem születtek jobb eredmények, mint júliusban.
A 282 beiratkozott közül 215-en mentek el a vizsgaközpontba, de nagyon sokan közülük is visszaléptek.
A 189 dolgozatíró közül végül több mint száz tanárnak nem sikerült elérnie az ötöst, tizenöt pedagógus például 1-1,99 közötti jegyet ért el.

A legtöbb tanárnak 5 - 5,99 közötti osztályzattal értékelték a dolgozatát, tízes és kilences nem született, sőt, egyetlen pedagógusnak sikerült nyolcason felüli eredményt elérnie. Azok, akik nem elégedtek meg a közzétett eredményekkel, ezúttal is fellebbezhettek, a végleges eredményeket pedig csütörtökön, 11-én teszik közzé.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: