2011-07-05 17:40:03• hírek • Szatmar.ro

Csütörtökön kezdi a felkészülést az Olimpia

Rövidre sikeredett a nyári szünet a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgói számára: alig három héttel azt követően, hogy az Ördögkút legyőzésével bebiztosították feljutásukat a III. osztályba, máris elkezdik a felkészülést a következő szezonra.

A keret tagjai a hét folyamán letudják a kötelező orvosi vizsgálatot, majd csütörtökön indul a munka, először erőnléti, majd néhány nappal később labdás gyakorlásokkal. Csík Tibor vezetőedző számára az egyik legnagyobb gondot jelen pillanatban az jelenti, hogy a 42 főt számláló keretet 22-re kell szűkítenie. „Tíz nap áll a rendelkezésünkre, hogy ezekből a játékosokból kialakítsunk egy 22-25 fős keretet, amelyre majd a bajnokság során számíthatunk. Nem tudom hányan fognak megmaradni a kiválogatott játékosok közül, mi elsősorban azokra alapozunk, akik eddig is tagjai voltak a csapatnak", mondta a Steaua egykori védője. Aki utalt arra is, hogy a tavalyi kerethez a nyáron csatlakozott a kölcsönből visszatérő Gecse Áron és Nyíri Attila továbbá néhány saját nevelésű fiatal, valamint azok, akik átmentek a korábban megrendezett két válogatón.

Az Olimpia július 16.-án a harmadik osztályos Zilahi FC ellen játssza az első felkészülési mérkőzését, majd a hónap végén Hajdúszoboszlóra utazik, ahol összesen öt meccset zavar le. Ezen kívül a csapat itthon készül, ám nem az Olimpia-stadionban. „A kapuk előtti kikopott részt gyeptéglákkal pótolták ki, a játéktér többi részét pedig fűmag, föld és homok keverékével szórták be, ezt pedig hat hétig pihentetni kell. Addig is hol itt, hol ott edzünk majd, ott ahol befogadnak, a Mobila, a Someşul-pályán vagy esetleg kimegyünk Pusztadarócra is", magyarázta Csík.

Aki azt elárulta, egyelőre fogalma sincs, mikor kezdődik az új idény: „A szövetség augusztus 19-én vagy 26-án kezdene, de még hivatalos értesítés nem érkezett a dátumról", mondta a tréner.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: