2014-06-09 10:03:02• hírek • Szatmár.ro

Csütörtökig várjuk a színházbajárók szavazatait!

Segíts kiválasztani az évad legjobb előadását és a legjobb alakításokat nyújtó színészeket!

Június 15-én, vasárnap 18 órától kerül sor a Harag György Színtársulat hagyományos évadzáró gálájára. Az ünnepi műsor rendezője Bessenyei István, fellépnek a társulat művészei. Az idei gálán a nagyérdemű többek között rövid humoros jeleneteket, monológokat, táncokat láthat-hallhat, illetve több társulati tag szólóban vagy duettben is énekelni fog majd.

Mint a korábbi években, idén, a hatvanadik ünnepi évadot lezáró, közel kétórásra tervezett gálát követően is sor kerül majd a megszokott kötetlen beszélgetésre, közvetlen találkozásra a színészekkel. A társulat egy szelet zsíros kenyérrel és egy pohár borral kedveskedik minden résztvevőnek. A gálára és az azt követő találkozóra a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében és előcsarnokában kerül sor. Az új helyszín több teret biztosít, így kényelmesen elfér majd mindenki.

Fontos, hogy a gála keretében át fogják adni az évad végén szokásos díjakat, elismeréseket, kihirdetik a közönségszavazatok eredményeit. A szavazásra pedig a hírportálunkon található kérdőív kitöltésével nyílik lehetőség.

A Harag György Társulat irodalmi titkársága által összeállított kérdőívet kitöltők amellett, hogy díjhoz juttathatják kedvenc színészeiket, vagy elismerést szerezhetnek az általuk kedvelt műfajú előadásnak, nyerhetnek is. A kitöltők között június 12-én délben kisorsolunk öt színházbérletet a 2014/2015-ös évadra, illetve öt darab belépőjegyet a június 15-én megtartandó évadzáró gálára.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: