2009-04-21 13:52:50• hírek • Ferenczi Noémi

Július elsejére tolódik

Jelenleg is folynak a Kossuth-kerti közfürdő rehabilitációjának munkálatai. Az épület rendkívül elhanyagolt állapota miatt a tervezettnél két hónappal később, július elsején kerül sor az átadásra - tudtuk meg Békéssy Erzsébettől, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatójától.

Ahogyan arról korábban tájékoztattuk olvasóinkat, már a tél folyamán elkezdték a Kossuth-kerti közfürdő épületének rehabilitációját. Az időjárás függvényében megkezdték a teljes tetőszerkezet felújítását, a falak megerősítését. Bandici Emil, az építkezés vezetője május végére jósolta az átadást, azonban kiderült, ennél több időre van szükség az épület régi küllemének kialakítására.

Amíg folynak a munkálatok zajlanak az berendezés licitjei, a bútorzat beszerzése is most van folyamatban - magyarázta Békéssy.

A felújított műemlék épületben egy regionális környezetvédelmi központ fog létesülni Uniós támogatásból. A projekt összértéke közel 800 ezer euró, melynek alig több mint 10%-át kell állnia az önkormányzatnak. A pályázat készítésében ukrán partnerek is részt vettek, hiszen a egy légszennyezettség-mérő állomást is létrehoznak, melynek segítségével folyamatosan figyelik majd a levegő minőségét a határ menti zónákban. A támogatás több mint 70%-át az épület felújítására fordítják.

Már télen gőzerővel folytak a munkálatok

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: