2009-05-11 14:26:00• hírek • Szatmar.ro

Csúcson az oroszok

Az orosz jégkorong válogatott ismételten legyőzte Kanadát a döntőben.

Bernben ugyanaz a két válogatott állt a jégkorong-világbajnokság döntőjében, mint egy évvel korábban, és most is Kanada maradt alul, ezzel Oroszország megszerezve 25. világelsőségét.

A mérkőzés nagy csatát, hihetetlen izgalmakat és viszonylag kevés -három- gólt hozott, ám ez is elég volt a szbornajának, hogy megvédje a címét.

A vezetést az észak-amerikaiak szerezték meg Spezza révén, miután az oroszok nem tudták gólra váltani a meccs első emberelőnyét. Ekkor magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak az európaiak, második előnyüket pedig Szaprikin révén gólra váltották. Ezt követően a juharlevelesek is feljebb kapcsoltak, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, nagyobbnál nagyobb helyzeteket alakítottak ki, és hagytak ki a csapatok, elsősorban a címvédők.

A második harmadban kissé visszavett a két együttes, több figyelmet szenteltek a taktikának, így valamivel visszaesett a helyzetek száma is. Egészen Radulov góljáig, ami után Kanada mindent egy lapra feltéve támadni kezdett.

Oroszország a folytatásban már csak a védekezésre fektetett hangsúlyt, és amint az a végén kiderült, jól tette: bár Kanada hat másodperccel a vége előtt is közel állt az egyenlítéshez, mégis jól zárt a szbornaja védelme, és Brizgalov is remekül védett.

Ezzel megvédte tavaly szerzett címét Oroszország, amely a jogelőd Szovjetunió révén immár huszonöt aranynál tart, megelőzve ezzel vasárnapi ellenfelét, Kanadát. A harmadik helyet Svédország szerezte meg, 4-2 arányban legyőzve az Egyesült Államokat.

Oroszország-Kanada 2-1
gólok: Szaprikin (13.), Radulov (34.), illetve Spezza (6.)

Az orosz jégkorong válogatott ismételten legyőzte Kanadát a döntőben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: