2015-02-11 11:51:03• hírek • Kocsis Zoltán

Csúcsforgalom Szatmár légterében az ukrán válság miatt

Szerda reggel egy esetleges légikatasztrófa esetén fellépő szükséghelyzet kezelése volt a téma a Megyei Sürgősségi Helyzetek Bizottságának ülésén. Bejelentették, hogy alig két évvel a legutóbbi gyakorlat után idén újabb légikatasztrófa-védelmi gyakorlatot tartanak a megyében. Minderre elsősorban az Ukrajnában egyre inkább élesedő konfliktus miatt van szükség.

Amióta ugyanis a szomszédos országban kitört a (polgár)háború az oroszbarát szakadárok, valamint a reguláris hadsereget támogató Nemzeti Gárda között, Szatmár megye légkörében alaposan megnőtt a légi forgalom. Az Ukrajnát elkerülő repülőgépek miatt megyénk légterében napi szinten félezer gép repül keresztül!

A prefektúra részletesen tájékoztatta a sajtót arról is, mi zajlik a színfalak mögött egy katasztrófa-helyzet esetén, mely intézmények érintettek az elhárításban. A sajtó és a közvélemény számára talán a legérdekesebb, hogy csak civil gép balesete esetén kötelesek tájékoztatni. Ebben az esetben is csak akkor, ha már pontos információk vannak a baleset helyszínéről, okáról és a helyzet súlyosságáról. A tájékoztatásnak pedig mindenképpen tartalmaznia kell azokat az óvintézkedéseket, amelyeket az érintett lakosságnak esetleg meg kell lépniük. A sajtóval kizárólag az erre kijelölt személy vagy személyek tarthatják a kapcsolatot.

Amennyiben hasonló katasztrófa bekövetkezne, országos szinten a Sürgősségi Helyzetek Országos Bizottság, a közlekedési minisztérium operatív központja, a Román Légiforgalmi Szolgálat, valamint a Sürgősségi Helyzetek Felügyelősége lenne érintett a mentési feladatokban.

Megyei szinten a Sürgősségi Helyzetek Megyei Bizottságának elnöke, a mindenkori prefektus feladata a szükségállapot kihirdetése. A bizottság alelnöke kötelező módon a megyei Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének vezetője, az ő feladata a mentés konkrét koordinálása. A prefektus jelöli ki azonban a személyt, aki a helyszínen irányítja a mentést - amennyiben a baleset a repülőtér területén történik, akkor ez a személy kötelezően a repülőtér igazgatója kell legyen.

A prefektus kötelessége a kormánnyal való kapcsolattartás esetleges külföldi segítségkérés kapcsán, az ő feladata az áldozatok ellátásának, ideiglenes szállásának koordinálása, szükség esetén a lakosság evakuálásának elrendelése és irányítása, az áldozatok számára a vallási és pszichiátriai segítségnyújtás biztosítása.

Légi katasztrófa esetén természetesen részt vesznek a mentésben a belbiztonsági szervek (rendőrség, csendőrség, határrendészet, hadsereg), a mentőszolgálat, a Közegészségügyi Igazgatóság, a szatmárnémeti és alsószopori meteorológiai mérőállomás munkatársai, a helyi Vöröskereszt, az érintett önkormányzatok, valamint az egyéb működő mentési struktúrák - Szatmár megye esetében a Multisalva Speciális Mentőcsoport.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: