2009-07-13 17:29:05• hírek • Parajdi Andrea

Strandröplabda bajnokság

Július 27 és augusztus 1 között Szatmárnémetiben szervezik meg a két selejtezőből álló Országos Strandröplabda Bajnokság egyik kvalifikációját. A hat napos sportesemény változatos program-összeállítással készül, amely éjszakába nyúlóan mindenkinek kínál majd kikapcsolódási lehetőséget.

Az eseményt 2001 óta rendszeresen megszervezik Szatmárnémetiben, azonban most először a Showtime Entertainment rendezvényszervező cég vállalta el a bajnokság lebonyolítását, amelyből a Román Röplabda Szövetség, a Nemzeti Strandröplabda Bizottság, a Megyei Röplabda Egyesület, a Szatmár megyei Sportigazgatóság és a Beach Sport Srl is kiveszi a részét. Azok, akik érdekeltek egy hasonló eseményen való részvételben, partnerségi szándékukat még mindig jelezhetik a szervezőknél.

Az Országos Strandröplabda Bajnokság selejtezőit országos szinten két helyen rendezik meg: Szatmárnémetiben a lányok, míg Nagyváradon a fiúk versenyeznek. Az országos döntőt augusztus 17 és 23, illetve 24 és 29 között tartják meg Mamaian.

A verseny három korcsoportban zajlik: kadétok (18 év alatt), juniorok (20 év alatt) és szeniorok (23 év alatt) mérhetik össze képességeiket a szatmárnémeti strand területén lévő röplabdapályán. Minden csapat két főből tevődik össze, kizárólag csak lányok versenyeznek. A benevezett versenyzők között eddig szatmárnémeti, nagybányai, nagyváradi, zilahi, kolozsvári és bukaresti csapatok adták le jelentkezésüket.

A sportesemény hat napja alatt a versenyek mellett egyéb elfoglaltságot is találnak majd maguknak a helyszínre kilátogatók, a szervezők különböző bemutatókkal készülnek és arról is gondoskodnak, hogy a kisgyerekeknek is legyen játszási lehetőségük.

A mérkőzések után a késő délutáni időpontokban pedig minden este más és más nemzetek tradícióját ismerheti meg a közönség, és bulizhat a rájuk jellemző zenevilág legnagyobb slágereire. Ráadásként a szervezőbrigád augusztus elsején, szombat este egy fergeteges Copa Cabana partyra invitál mindenkit. A változatos programkínálat tehát garantálva lesz minden korosztály számára.


Városunkban szervezik meg az  Országos Strandröplabda Bajnokság női selejtezőjét.
Városunkban szervezik meg az  Országos Strandröplabda Bajnokság női selejtezőjét


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: