2008-12-05 15:17:54• hírek • Szatmár.ro

Csökkentenék a osztályok számát

Pénteken délelőtt a Szatmár Megyei Tanfelügyelőségen heves viták alakultak ki a jövő évi beiskolázási tervet illetően. A Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség szerint, a gazdasági válság miatt, inkább szakközépiskolába, mint elméleti középiskolába kellene tanulniuk a diákoknak.

Pénteken délelőtt közös megbeszélésre hívták össze a középiskolák igazgatóit a Szatmár Megyei Tanfelügyelőségen. A jövő évi beiskolázási tervet minden iskolának be kellett nyújtania, a vita pedig amiatt alakult ki, hogy azok elkészítésekor az igazgatók nem vették figyelembe a minisztérium azon kérését, mely szerint, csökkenteni kell az osztályok számát, mivel jövőre 300-zal kevesebb diákra kell majd számítani.

 

Az megbeszélésen jelen volt a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség képviselője, aki arra hívta fel a jelen lévők figyelmét, hogy Romániában jövő év márciusában fog tetőzni a gazdasági válság, ezért nem az elméleti iskolákra kellene „koncentrálni", hanem inkább arra kellene kapacitálni a diákokat, hogy a gimnázium elvégzése után a szakközépiskolákban folytassák tanulmányaikat.

A megyei szinten magas színvonalú elméleti középiskolák vezetői rendkívüli módon felháborodtak ezen a javaslaton, szerintük, egyetlen gyermeket sem lehet kényszeríteni, hogy felsőfokú végzettség elvégzése helyett inkább szegődjenek el kétkezi munkásnak.

Az iskolaigazgatók még néhány napig átgondolhatják beiskolázási terveiket, azonban ha továbbra sem hajlandóak változtatni rajta, akkor lehetséges, hogy központi szinten fogják azt eldönteni, hogy jövőre melyik iskolában hány osztály fog indulni.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: