2016-06-03 10:30:45• hírek • MTI

Csökkent tavaly a terrortámadások száma a világban

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet tevékenységének ellenére is csökkent tavaly a világban elkövetett terrorakciók száma - áll az amerikai külügyminisztérium erre vonatkozó legfrissebb jelentésében.

A kongresszusnak összeállított jelentés szerint tavaly ugyan "a globális terrorista fenyegetés gyors ütemben erősödött és egyre decentralizáltabb, szétszórtabb lett", ugyanakkor kevesebb halálos áldozatot követelt.
A legnagyobb fenyegetést változatlanul az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelenti, amely tavaly vérbe borította Franciaországot, Libanont és Törökországot. Ám ezzel egyidejűleg a világban mégis kisebb lett a terrorcselekmények száma, ami az Irakban, Pakisztánban és Nigériában csökkenő erőszaknak tudható be.

Az amerikai külügyminisztérium adatai szerint tavaly 2014-hez képest 13 százalékkal kevesebb, világszerte havonta átlagosan 981 terrortámadás történt, és 28 ezer 328 ember veszítette életét. "2012 óta tavaly csökkent először a terrortámadások száma" - állapítja meg a külügyi dokumentum.

Jelentés rámutat arra, hogy egyes országokban - például Egyiptomban, Szíriában, Törökországban vagy Bangladesben - azonban emelkedett a terrorcselekmények száma.

Az amerikai külügyminisztérium szerint az erőszak azokban az államokban nyer teret, ahol az igazságszolgáltatás rendszere megbicsaklik, a rendfenntartó és a biztonsági erők visszaélésekre hajlamosak, a politikusok korruptak.
A jelentés emellett felhívja a figyelmet az Iszlám Államhoz kapcsolódó, kisebb terrorszervezetek erősödésére. Habár IÁ az utóbbi időben jelentős területeket vesztett és pénzügyi nehézségekkel küzd Szíriában és Irakban, nagyon megerősödött Líbiában és az egyiptomi Sínai-félszigeten.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat, amely korábban a legveszélyesebb szervezetnek számított, jelenleg arra törekszik, hogy visszanyerje korábbi erejét és befolyását, elsősorban Jemenben és Kelet-Afrikában aktív - állapítja meg a dokumentum.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: