2013-08-12 14:35:55• hírek • MTI

Csökkent júliusban a román éves infláció

Romániában júliusban 4,41 százalékra lassult az éves infláció, a legalacsonyabb ütemre az elmúlt egy évben - közölte a román statisztikai intézet hétfőn.

A fogyasztói árak 0,34 százalékkal csökkentek júliusban az előző hónaphoz képest. Júniusban az éves infláció 5,37 százalék volt.

A hetedik hónapban az élelmiszerek ára 1,62 százalékkal csökkent, a nem élelmiszerek ugyanakkor 0,48 százalékkal drágultak,  a szolgáltatások pedig 0,28 százalékkal kerültek többe. Az év első hét hónapjában a havi átlag inflációs ráta 0,2 százalék volt a tavalyi hasonló időszakban jegyzett 0,3 százalékhoz képest.

Az elmúlt egy évben a nem élelmiszer termékek drágultak a legnagyobb mértékben (5,46 százalék), az élelmiszerek 3,90 százalékkal, a szolgáltatások 2,96 százalékkal kerültek többe.

A múlt héten enyhén csökkentette az idei inflációs előrejelzését a Román Nemzeti Bank (BNR), amely így 2013-ban 3,1 százalékos fogyasztói áremelkedéssel számol. A román jegybank arra számít, hogy szeptemberig a célsáv közelébe kerül az infláció. A BNR az idén 1,5-3,5 százalékos célsávot állapított meg.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: