2012-01-10 16:52:50• hírek • Szatmár.ro

Lemondott tisztségéről Raed Arafat

Az egészségügyi minisztérium helyettes államtitkára egy televíziós vitán veszett össze Basescuval.

Raed Arafat, az egészségügyi minisztérium helyettes államtitkára hétfő este egy, a Realitatea TV által szervezett vitaműsorban különbözött össze Traian Basescu államfővel, az egészségügyi reform kapcsán. Arafatot ezzel kapcsolatban főleg az nyugtalanította, hogy az új egészségügyi törvény értelmében a sürgősségi ellátásba magáncégek is beszállhatnának, ezzel pedig komoly pénzalapoktól esne el a szerinte jelenleg hatékonyan működő mentőszolgálat illetve a SMURD rohammentő-hálózat. A hatékonyság csökkenése mellett Arafat szerint elveszhet a közszolgálati jellege is a mentőszolgálatnak: míg a magáncégek csak a profitra hajtanak, az állami mentőszolágat pedig az emberekért van. Arafat azt is nehezményezte, hogy az új törvényt kidolgozó csapat nem hajlandó vele konzultálni.

A vitaműsorban Basescu azzal vádolta meg Raed Arafatot, hogy nyilvánosan akar botrányt kelteni és a kormány ellen uszítani a közhangulatot, s határozottan kiállt azon nézete mellett, hogy a magáncégek bevonása igenis jó ötlet lenne.

Miután Raed Arafat kedden bejelentette lemondását, az ellenzék egyből pártfogásába vette őt. Victor Ponta, a Szociál-Demokrata Párt elnöke kijelentette: amennyiben az USL szövetség kerül hatalomra, a kormányban szívesen látják az egészségügyi szakembert. Ha nem is gondolják ezt komolyan, kampányfogásnak mindenképp jó volt ez a kijelentés, hiszen a lakosság körében nagy bizalomnak örvend a SMURD rohammentő-szolgálatot megalapító Arafat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: