2010-02-24 12:39:04• hírek • Kótai Levente

Elérhető vidékfejlesztési pályázatok

A megye polgármesterit tájékoztatja prefektúra.

A megye vidéki településeinek polgármesterivel találkozott szerdán, február 24-én Radu Giurca, Szatmár megye prefektusa. A hivatal irányítója bevezető beszédében elmondta, hogy az idei évben intenzívebben és szélesebb körben kívánják megszólítani a közélet szereplőit. Céljuk, hogy a román intézményrendszer decenralizációja ellenére is formáló tényezőként működhessen a Prefektúra.

A tájékoztató jellegű találkozón nyolc település polgármestere előtt ismertették a Nemzeti Vidékfejlesztési Program várható, illetve aktuális kiírásait tartalmazó prioritási tengelyeket.  Sorin Radu az Északnyugat VI. Gazdasági és Halászati Regionális Központ igazgatója a következő fél év lehetőségei vázolta fel:

1.1.1. Szakképzés, tájékoztatás és ismeretterjesztés
1.2.5.  A mezőgazdaság és erdőgazdálkodás infrastruktúra bővítése és fejlesztése
3.1.2. Támogatás kisvállalkozások létrehozására és támogatására
3.1.3. Turisztikai tevékenységek serkentése
3.2.2. Falvak újjáépítése, fejlesztése, az alapszolgáltatások bővítése a vidék gazdaságáért , lakosságáért, és a vidéki  örökségének értékek megőrzéséért.

A fenti kiírások megtalálhatóak a www.fonduri-structurale.ro honlapon az Operatív programok menüpont alatt.


Sorin Radu
Sorin Radu igazgató a lehetőségekről tájékoztat


A prefektus arra kívánja ösztönözni a polgármesetereket, hogy az önkormányzatok pályázatai mellet a hivatalok a helyi vállalkozókat is segítsék projektek összeállításában. Az önkormányzatok reflektálva a felszólításra felvilágosították a prefektust, hogy a helyi termelők nem feltételezett passzivitásuk miatt maradnak távol az EU-s forrásoktól. A jelenség magyarázata a pályázat anyagának magas költségeiben és az önrész hiányában keresendők.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: