2014-03-07 16:56:43• hírek • MTI

Csökkenhet az áruforgalmi adó

Az új kormány programja az államkassza bevételeitől tette függővé a főbb adópolitikai ígéreteinek megvalósulását, amelyek egyébként változatlanok - adta hírül pénteken a Digi24 román hírtelevízió.

A kormány a parlament elé terjesztette azt a programot, amely az új kabinet főbb céljait tartalmazza a következő három évben. A Victor Ponta miniszterelnök által vezetett új kormány szerdán tette le a hivatali esküjét, és a parlament előtt vállalt felelősséget kedden a szóban forgó programjáért. Ez a dokumentum szinte azonos a korábban kormányzó, felbomlott Szociálliberális Szövetség (USL) kormányprogramjával.

Így az új Ponta-kormány is számol az áfa jelenlegi 24 százalékról 19 százalékra való csökkentésével. A 2012 decemberétől kormányzó Ponta eredetileg azt vállalta, hogy több lépésben csökkenti az áfát, amelyet 2016 végére kellene mérsékelnie 19 százalékra. Románia a nemzetközi gazdasági válság miatt szükségessé vált 2010-es megszorítások keretében emelte öt százalékponttal az áfát.

A Ponta-kormány azt is vállalta, hogy a jelenlegi egységes 16 százalékos személyi jövedelemadó (szja) helyett 8 és 12 százalékos kedvezményes szját vezet be a kiskeretűek számára. A kormány pénteken ismertté vált új programja ennél az intézkedésnél is megállapítja, hogy csak a költségvetési bevételek függvényében teljesítheti ezt az ígéretet.

A visszaforgatott profit adómentessé tételénél is ugyanezt a feltételt szabta a kormány, akárcsak a társadalombiztosítási járulék csökkentése esetében. Az Emil Boc vezette előző kormány is már csökkenteni akarta a járulékot a munkáltatók számára. Legutóbb, februárban a Ponta-kormány öt százalékos csökkentést helyezett kilátásba, de ennek alkalmazását a Nemzetközi Valutaalappal folytatott egyeztetésektől tette függővé.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: