2009-04-20 19:46:49• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Csökken a gáz ára

Május 1-től a lakosságnak Romániában 3 százalékkal kevesebbet kell fizetnie a gázért - jelentette be hétfőn a román energia-árszabályozó hatóság (ANRE) vezetője.

Petre Lificiu szerint a földgáz árának csökkentése azt követően vált lehetségessé, hogy a gázszolgáltatók vállalták: korábbi veszteségeik csökkentését elhalasztják. 

Korábban az ANRE bejelentette, hogy májustól a földgáz ugyanannyiba kerül, mint korábban, annak ellenére, hogy a nyersanyag nemzetközi piaci ára csökkent. A hatóság szerint korábban a gázszolgáltatók kénytelenek voltak a fűtőanyagot az előállítási és behozatali költségek "alatt" értékesíteni a lakosságnak, ezért most az árak szinten tartásával csökkenthették volna a korábban felhalmozott veszteségeik egy részét.


Emil Boc román miniszterelnök azonban már április elején berendelte egy kormányülésre a hatóság vezetőjét, és a tárgyalások eredményeképpen született ez a megállapodás, amely szerint a gáz árát mégis csökkentik 3 százalékkal.
"Az olcsóbbá tétel melletti fő érv az, hogy az idei esztendő nehezebb a lakosság számára, így a gázszolgáltatók is vállalták, hogy az idén szolidárisak lesznek a fogyasztókkal" - magyarázta Lificiu. Romániában legutóbb tavaly júliusban emelték 12 százalékkal a földgáz árát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: