2012-10-01 14:56:45• hírek • Kocsis Zoltán

Csokigyárat látogattak a Környezetvédelmi Ügynökség nyugdíjasai

Október elsején az Idősek Világnapját ünneplik világszerte. Az idősebb generáció tagjai előtt a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség is tisztelgett. Emellett az Ügynökség a háztartási hulladék feldolgozásának új technológiáját igyekszik bemutatni kedden.

Hétfő délelőtt az Ügynökség egykori és jelenlegi munkatársaiból álló, közel harminc fős csoport tett látogatást a szatmárudvari csokoládégyárban. A látogatók itt megismerkedhettek a gyártási technológiával és megnézhették a gyárat.

Ezt követően a település Lótusz Virág elnevezésű óvodájába látogattak, ahol a gyerekekkel közösen ültettek el egy fenyőcsemetét, amely örök emléket állít a hétfői napnak.

A Környezetvédelmi Ügynökséghez kapcsolódó hír továbbá, hogy kedden egy nagyszabású bemutatóra készül a Kossuth-kertben található Zöld Házban. Egy spanyol céggel közösen olyan technológiát mutatnak be az érdeklődőknek, amely a háztartási hulladékot dolgozza fel oly módon, hogy elektromos áramot állít elő.

Az új technológiát idén június 19-én az Európai Parlamentben is bemutatták már, árulta el Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: