2019-05-03 05:11:47• hírek • Blikk.hu

Csobot Adélék már készülnek a harmadik babára

Jöhet a harmadik baba Csobot Adéléknál! Az énekesnő és kedvese, Istenes Bence két kisfiút nevelnek – a napokban a harmadik születésnapját ünneplő Nátánt és a nyolc hónapos Ádint –, s bizony már tervezik a harmadik csöppséget is.

– Jövőre még nem leszek háromgyerekes anyuka, vagy ki tudja... Nem tudom, lehet, hogy igen – mondta zavarában Csobot Adél (24) a Családvarázs című műsorban.
 

 Tudnék azonosulni azzal az Adéllal, akinek van három gyereke, sőt, akár négy is. Szóval a jövőben mindenképpen nagy családdal képzelem el magam, szeretnénk még babát.
 

Nem titok, már a második fiuk megszületése előtt is kishúgot szerettek volna, ugyanis egy „kis hercegnőnek” nagyon örülne Bence. Remélik, a következő baba lány lesz, amit már meg is ígértek a műsorvezető édesapjának, Istenes Lászlónak. Bár a Németországban élő család a legszebb időszakát éli, Adél úgy érzi, egy harmadik tesónak a fiai is örülnének.
 

– Nátánnál sem okozott gondot, hogy kistestvére lett. Az első pillanattól arra tanítottuk, hogy lesz egy öccse, akivel osztozkodnia kell majd, tanítani és védeni. Jó módszert választottunk, mert szinte ő volt a legboldogabb, örült a kis jövevénynek – mesélte Adél.
 

– Persze, most, hogy Ádin már jár, és néha az ő játékaihoz nyúl, vannak viták, de nem vészes. Sokszor rádöbbenek arra, milyen szép, igazi családi hétköznapjaink vannak.
 

Míg Bence szinte megállás nélkül dolgozik, párja a gyerekekkel van otthon. Mivel messze élnek a rokonoktól, viszonylag kevés segítségük van a gyereknevelésben.
 

– Nem is tudom, mikor voltunk legutóbb Bencével moziban... Egyszerűen nem volt rá lehetőségünk. Sajnos kevés időnk van kettesben lenni. Ám ha sikerül kis időt szakítanunk, megpróbáljuk meghallgatni a másikat, milyen örömök, sikerek érték őt, milyen problémáik vannak, de ez nem könnyű két kicsi mellett. Ennek ellenére úgy érzem, megéri az áldozat, mert az anyaság a legfontosabb dolog a világon. 


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: