2012-10-13 23:36:11• hírek • Rtlklub/Szatmar.ro

Csobot Adél továbbjutott, Kvaka Andrea kiesett

Szombat este került sor az X-faktor első élő show-jára. A műsort egyből a 12 döntős közös produkciója kezdte, majd egyénileg is színpadra álltak a versenyzők. A nagykárolyi Csobot Adél továbbjutott, így a következő műsorban is felléphet.

„Valaki megőrül érte, valaki megőrül tőle.” Így konferálta fel Csobot Adélt mentora, Malek Miklós. A nagykárolyi lány produkciója elnyerte a zsűri tetszését. Geszti állítja, olyan csajt, akin ennyi minden mozog egyszerre, még nem látott, szerinte nagyon egyben volt az előadása. Keresztes hálát adott, hogy a leányzó nem normális, és azt ajánlja neki, tegyen magasról a fanyalgókra.

Miután a 12 döntős egyenként előadta dalát, a műsor még mindig tartogatott meglepetéseket: jött a közös produkció és Kocsis Tibor is színpadra lépett. Forgószél című vadiúj számát Malek Miklós írta az énekesnek.

Az összesítés előtt színpadra vonult az összes versenyző és mentoraik. Akik párbaj nélkül tovább jutottak: Oláh Gergő, a Spirit, Lass Bea, Antal Timi, Szabó Dávid, a P.J.Z., a Like, Stone, Csobot Adél és végül Zámbó Krisztián.

A párbajdalok után a mentorokra szegeződött minden tekintet. Geszti Fehér Zoltánt szerette volna továbbra is látni, szerinte ő előrébb jár, mint énekes. Malek Miklósban Andi produkciója sokkal több érzelmet váltott ki, ezért ő  Fehér Zolit küldte haza. Feró szerint Kvaka Andrea nagyon hamis volt, ezért neki kell távoznia. Keresztes Ildikó döntötte el a párbaj végkimenetelét, Kvaka Andreának kellett búcsút vennie az X-Faktortól.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: