2012-10-07 14:43:34• hírek • Nagykároly.ro

Csobot Adél édesanyja: a lányom jól érzi magát a bőrében

Nem mindennapi teljesítménynek nevezte érdeklődésünkre Szűcs József zenész-zenetanár azt, hogy tanítványa, Csobot Adél bekerült az RTL Klub tehetségkutató műsorának legjobb 12 versenyzője közé, azaz részt vehet az élő showkban. Ennek okán természetesen rendkívül büszke Adélra a Nagykárolyi Kulturális Központ könnyűzene szakának oktatója. Ugyanakkor azt is elárulta, hogy nagyon izgul tanítványáért, hiszen - mint rámutatott - egy kisvárosból került be Adél a legjobbak közé.

Természetesen kértük Szűcs Józsefet, hogy saccolja meg, meddig jut Adél a legjobbak között. Amint kifejtette, nem lehet megtippelni sem, hiszen már a kiválasztási mód is igen komplex. Mérlegelte például, hogy a szombat este vetített műsorban mire voltak tekintettel az ítészek, azaz a mentorok döntésük meghozatalakor. A színpadi megjelenésen túl azt is figyelembe vették, hogy a közönség szimpátiáját mennyire képesek a versenyzők megszerezni, kiérdemelni. Oktatója szerint Adélnak ebben lehet az egyik erőssége, hiszen amellett, hogy színpadképes, a nézőket el képes varázsolni a mosolyával, ez pedig jelentős többlet lehet majd a szavazások alkalmával...

Adél édesanyjának, Csobot Ildikónak is gratuláltunk. Mondta is rögvest, hogy természetesen nagyon büszke gyermekére. A tegnap esti adást is végigsírta. És eleve az egész család nagyon izgul. Mindenki próbálja lelkileg feltölteni Adélt. Édesanyja is igyekszik energiákat sugározni lányának, hogy minél tovább ott lehessen. Fontos ez, hiszen nagyon felgyorsult minden gyermeke körül: próbák próbák hátán.

Mint édesanya természetesen rendkívül izgul gyermekéért. Félti. Aggódik érte például egészségügyi szempontból is. Adél viszont megnyugtatta. Mint mondta érdeklődésünkre, látszik a gyermekén, hogy tudja, élete egyik nagy lehetősége a mostani, igyekszik tehát a lehető legtöbbet kihozni magából, ugyanakkor nagyon élvezi is mindezt, láthatóan jól érzi magát a bőrében. Nem teher neki a szereplés, a felhajtás, az egész X-Faktor.

Fotó: RTL Klub

Nagyon aranyosnak mondta otthon Adél Malek Miklóst, a mentorát. Sok mindenben segített eddig is neki. Rávezette dolgokra, amire oda kell figyelnie.

Azt is megkérdeztük Adél édesanyjától, hogy melyik versenyzőt kedveli - értelemszerűen a lányán kívül. Elmondta, hogy mindannyian nagyon aranyosak. A másik erdélyi lánynak, Timinek is szurkol, hiszen kicsit ő is a mienk. Beszélt arról is, hogy szerencsére az egészséges rivalizáláson túl barátok a lányok, odafigyelnek egymásra.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: