2012-05-11 08:31:01• hírek • Blikk.hu

Csillag születik: Drogozott Plazma!

A korábban családcentrikus fiúként bemutatott Németh Zoltánt, vagyis Plazmát ezúttal súlyos vádakkal illetik.

A Csillag Születik szabad szájú rapperéről azt állítja egy neve elhallgatását kérő ismerőse, komoly drogproblémákkal küzdött, ráadásul édesanyjára és iker húgaira is kezet emelt. Az informátor szerint az iskolát sem azért hagyta abba, hogy támogathassa családját szülei válása után - ahogyan arról korábbi cikkünkben meséltek -, hanem mert a drogok hatása miatt kimaradozott.

– Zoli nyolcadikos koráig kitűnő tanuló volt, majd elkezdett linkeskedni, sokat lógott. A középiskolát állítólag a drogproblémái miatt hagyta ott, erről az anyukája és a többiek is mind tudtak. Egy hétig dolgozott kőművesként, de nem bírta. Zoli nem hazavitte a pénzt, hanem el a háztól, emiatt rengeteget veszekedett vele az anyukája. Tudomásom szerint bedrogozva nemegyszer kezet emelt rá és a húgaira is – osztotta meg lapunkkal súlyos vádjait Plazma és családja egyik neve elhallgatását kérő ismerőse, aki reméli, a fiú azóta jó útra tért.

Lapunk megkereste a kiscsillag szomszédait is, akik közül az egyik a rapper évfolyamtársa és barátja, így szinte mindent tud az életéről.

– Az biztos, hogy Zoli füvezett, én is láttam nemegyszer. Alkoholt is szoktunk inni, ahogy a mai fiatalok nagy része teszi. Mivel alattuk lakunk, a liftaknán keresztül hallottam már nem egy hangosabb, hevesebb vitájukat is az anyukájával. Azt azonban nem tudom, emelt-e valaha kezet a családjára – árulta el a szomszéd.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: