2019-06-07 17:33:42• hírek • Közlemény

Csíksomlyói kerékpáros, honismerettel egybekötött zarándoklat

A csapat 3 bicikliből és 4 személyből állt és kedd reggel 8 után vágott neki az útnak. Időpont: 2019. május 28 – június 1. A beszámolójuk:

"Első nap négyszer áztunk el de 100 km után a Cikói szoroson keresztül szerencsésen megérkeztünk Zsibóra. Miután elfoglaltuk szállásunkat, kíváncsian indultunk Zsibó felfedezésére. Megnéztük a Wesselényi-kastélyt, de a városnézést rövidre zárta a nyakunkba zúduló jégeső.

 

Második nap igen kellemes napos-felhős időben indultunk keletre, Szamosújvár irányába. Dézs után megnéztük a szentbenedeki Kornis-kastélyt. Az aznapi 97 km után érkeztünk Szamosújvárra, ahol első dolgunk a Mária Terézia korabeli börtön melletti temetőben levő Rózsa Sándor sírjának felkeresése volt. Meglátogattuk a felújítás alatt levő Ferences kolostort és templomot, majd a főtéren található örmény-katolikus székesegyházat. Az itteni vendéglátónk egy helyi lakos gondjaira bízott, aki otthonában szállásolt el minket. Este meglátogattunk egy helyi fafaragót, akit gyökerekből készít szobrokat és dísztárgyakat.

 

Harmadik nap ismét egy kevésbé forgalmas utat választott a túravezetőnk. Az időjárás apró szemű esőből fokozatosan váltott át napsütésbe. 95 km után megérkeztünk Szászrégenbe. A szállás megkeresése után részt vettünk a helyi római katolikus templom Urunk mennybemenetelét ünneplő szentmiséjén. 

 

Negyedik napunk volt a legnehezebb, mivel a táv 120 km volt sok emelkedővel tarkítva és az időjárás sem könnyítette meg a dolgunkat. Nyárádremetén keresztül érkeztünk Szovátára, majd Farkaslakán ebédszünetet tartottunk. Máréfalvától folyamatosan esett az eső, de szerencsésen megérkeztünk a szelterszi szállásunkra. A finom vacsora után a szatmári ifjusági csoporttal imával hangolódtunk a másnapi pápai szentmisére.

 

Ötödik nap, szombat reggel 6 órakor indultunk Csíszereda felé. Szakadó esőben rendesen megdolgoztatott minket a Tolvajos–tető. 30 km után érkeztünk Csíkszeredába, ahol letettük a bicikliket és gyalogosan indultunk a nyereg felé. Nagy volt a tömeg, és a sár miatt nehezen jutottunk el a kijelölt helyünkre. A szentmise után elváltunk egyik társunktól, aki a vissza utat is biciklivel készült megtenni. Feltöltődve indultunk a biciklikért, amiket feltettünk egy szatmári zarándok buszra, mi pedig autóval indultunk haza.

 

Jövőre, reméljük, népesebb csapattal jövünk!"

 

További képeket a Facebook-bejegyzésben talál erre a hivatkozásra kattintva.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: