2015-10-30 18:22:17• hírek • Kocsis Zoltán

Csík tudja, mivel lephetik meg a Brassót

Másfél hónap után szeretne újra nyerni hazai pályán vasárnap délelőtt az Olimpia, a sárga-kékeknek azonban nem lesz könnyű dolguk: a Brassó ebben a szezonban nem veszített meccset vendégként!

Mintha mindez nem lenne elegendő ok az aggodalomra, a barcaságiak keretében számos olyan futballista található még, aki a nyári kiesés ellenére sem hagyta el a sárga-kék alakulatot és az előző években az élvonalban szerepelt a csapattal.

Csík Tibor vezetőezdő azonban nem aggódik! Ő inkább bizakodó: „Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a Brassó egy értékes csapat, soraikban sok a képzett labdarúgó. Három meccsüket is láttam és azt kell mondanom, taktikailag is jók. Ennek ellenére optimista vagyok! Nagyon szeretnénk már meccset nyerni hazai pályán, szurkolóink megérdemelnék", jelentette ki.

Bizony, másfél hónap is eltelt már azóta, hogy az Olimpia nyerni tudott hazai környezetben. Ráadásul a Bihar elleni 2-1 volt az egyetlen hazai siker ebben a szezonban. Azóta az UTA és a Mioveni és nyerni tudott Szatmárnémetiben, a Gaz Metan elleni meccs pedig nem hozott gólt. Ezzel szemben a Brassó eddig két meccset nyert meg idegenben, három találkozó pedig döntetlennel végződött.

Ilyen körülmények közepette mi adhat okot a bizakodásra? „Egyrészt a pálya minősége. Ami sajnos nem a legjobb. A Brassó technikás, sok passzos játékot favorizáló csapat. Ha ezzel próbálkozik, akkor az kedvezhet nekünk. Mi ugyanis meg vagyunk már szokva a pályánkkal. Másrészt pedig bízom benne, hogy a tény, hogy a meccset két televízió is közvetíti, feldobja a fiúkat és meg akarják majd mutatni, mit is tudnak. Rég volt mát tévés meccs Szatmárnémetiben", bizakodik Csík.

Két csapat már megmutatta a héten, hogy mire is képes. A Román Kupa hétközi fordulójában a Brassó 0-3-as hátrányból egyenlített az utolsó húsz percben a román élvonalbeli bajnokságot vezető Astra ellen és csak a hosszabbításban kapott góllal maradt alul. A Nagybánya pedig 1-1-es döntetlen után csak büntetőkkel kapott ki a Steaua ellen. Úgy, hogy a román rekordbajnok a rendes játékidőben is csak tizenegyesből volt képes betalálni.

„Örülök a két csapat helytállásának. Nem is helytállásnak nevezném, sokkal inkább kimagasló teljesítménynek. Bizonyították, hogy a másodosztályban nem valami himi-humi csapatok játszadoznak, hanem igen is jó csapatok vannak itt, jó játékosokkal és jó edzőkkel. A különbség köztünk és az élvonal között elsősorban az anyagi lehetőségek és az infrastruktúra színvonala", fogalmazott Csík.

A Steaua korábbi kiváló védője szerint nem okozhat gondot a Brassónak fizikailag a keddi hosszabbításos kupameccs. „Négy nap pihenő elég kell legyen egy profinak a regenerálódásra", véli.

A keret kapcsán a mester két jó hírrel is szolgálhatott. Egyrészt, Adrian Salageanu lassan utolérte magát fizikailag, így a Brassó ellen a szünet után vélhetően szerepet kap majd. Másrészt a Ramnicu Valceán a vállára esett Cosmin Bura sérülése mégsem olyan súlyos: a 19 éves középpályás elkezdhette az edzéseket és előreláthatóan a következő fordulóban a Nagybánya ellen pályára is léphet.

A pénteki napon különleges vendége is volt a szatmári öltözőnek: villámlátogatást tett Szatmárnémetibe ugyanis Helmuth Duckadam. Az 1986-os Bajnokcsapatok Európai Kupájának (a Bajnokok Ligája elődje) döntőjében a Barcelona elleni büntetőpárbajban mind a négy tizenegyest hárító és ezzel a Steauát történelmi sikerhez segítő korábbi kapus jelenleg egykori klubja tiszteletbeli elnöki tisztségét tölti be. „Rendkívül közvetlen volt. Körbevezettük és megmutattuk neki a körülményeinket. Mit mondjak, nem volt elragadtatva a látottaktól", mesélte Csík. „De megmutattuk neki a stadion felújításának látványtervét is", tette hozzá.

Mivel a Brassó elleni találkozót a DigiSport1 és a DolceSport2 egyaránt élőben közvetíti, így a mérkőzést a második osztályban megszokott szombat helyett vasárnap délelőtt 11.00 órai kezdettel rendezik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: