2015-04-09 17:37:21• hírek • Kocsis Zoltán

Csík: nem a motiváció, inkább a koncentráció hiányzik

A kereszténység tanítása szerint húsvétkor a feltámadást ünnepeljük. Az ortodox húsvét miatt a szövetség döntése következtében szombatról péntekre (11.00 óra) előrehozott mérkőzésen az Olimpia is egy kisebbfajta feltámadásban reménykedik. Az ellenfél azonban a sárga-kékek mumusa, az Olt FC lesz - amelyet az elmúlt két évben egyszer sem sikerült legyőznie az Olinak.

„Három vesztes meccs után szeretnénk végre egy győztes meccset is! Ez vágya a játékosoknak, az edzőknek és a vezetőknek is", jelentette ki megkeresésünkre Csík Tibi vezetőedző.

Amint az egykori kiváló védő is megjegyezte, csapata nincs túl jó formában: legutóbbi három meccsét elveszítette, utoljára pedig még március elején nyert a Resicabánya ellen. Ez volt azonban a legutóbbi kilenc bajnoki egyetlen győzelme, ezen kívül négy-négy döntetlen és vereség a csapat mérlege. A legutóbbi öt meccsen pedig 1-5-ös gólkülönbséget tud csak felmutatni.

„Ez az egy gól a legjobb kritika a támadójátékunkkal kapcsolatban. Valahol az én hibám is, de egyéni képésségeken is múlik, hogy tudunk-e élni a kialakított lehetőségeinkkel. Már pedig nem nagyon tudunk. A Temesvár elleni vereség után épp mondtam a fiúknak, ha minden harmadik meccsen kihasználnánk a helyzeteinket, nem itt tartanánk", kesergett a mester.

Szavait pedig igazolják a soccerway.com és a transfermarkt.de szakhonlapok statisztikái is. Ezek szerint az Olimpia az idei szezonban 22 meccsen 17 gólt szerzett. A legeredményesebb a maga 3 góljával az az Alexandru Bostina, aki a télen elhagyta az együttest. Az őszi gólszerzők közül nem tagja már a keretnek Dan Gavrilescu és Maximiliano Laso, akik egy-egy góllal terhelték az ellenfelek kapuját. A mostani keretből a legeredményesebb játékos Bogdan Faur, aki 2 gólig jutott, míg Cosmin Iuhas, Florin Muresan, Ovidiu Bic, Romario Rus, Ciprian Selagea, Vlad Bujor és Daniel Feier egyaránt egyszer voltak eredményesek.

„Mindig mondom a fiúknak, ha hátul nem hibázunk, akkor elöl már csak be kell lőnünk a helyzeteinket. Az utóbbi meccseken azonban sajnos komoly egyéni hibákat vétettünk hátul, Temesváron pedig többször is rosszul helyezkedtünk", elemezte az eddigieket Csík.

Az okokat taglalva szerinte mindez inkább a koncentráció, mintsem a motiváció hiányának rovására írható fel. „Olyan nincs, hogy a játékos ne akarjon nyerni a pályán! Ezt játékosként is így gondoltam és edzőként is ezt várom el", jelentette ki a Steaua korábbi kiválósága. „Az viszont tény, hogy a felsőházi rájátszás elérésével a fiúk teljesítették a kitűzött célt, emiatt talán nehezebben tudnak koncentrálni", latolgatta Csík a lehetőségeket, egy további problémát is említve: „Sokukat megzavarta, hogy a célprémiumot sem kaptuk meg. Igazából egész évben nem kaptunk prémiumot, márpedig sokunk fizetése úgy van meghatározva, hogy a prémiumokkal együtt alkot egy elfogadható összeget. A vezetőség ígéretei szerint ez talán az áprilisi városi tanácsülést követően rendeződni fog", jelentette ki Csík.

Ami a pénteki meccset illeti, biztosan nem lép pályára az Olt ellen Marius Burlacu, aki közös megegyezéssel felbontotta szerződését. A hétfői edzés óta az ificsapat több tagja is a nagyokkal tréningezik, így Csík 27 játékosból választhatja ki azokat, akik pénteken pályára léphetnek az Olt ellen. Köztük van öt fiatal tehetség, Darius Lukács, Mircea Donca, Paul Cristian, Ciur Adrian és Gulya Richárd, akik eddig az ifik között szerepeltek.

Az Olimpia szerette volna, hogy 11.00 helyett délután játsszák le a meccset, ebbe a vendégek nem mentek bele. Ezzel együtt a szokatlan időpont Csík szerint nem okozhat gondot, a szurkolók nagy számának hiányát sajnálatosnak tartja. „Ezzel együtt is le kell győznünk végre az Oltot!", adta ki az ukázt Csík mester.

Felsőházi rájátszás 3. fordulójának programja:
Olimpia - Olt FC 11.00
Tatrang - Resicabánya 11.00
Mioveni - Temesvári Poli 19.00

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: