2011-11-20 14:47:56• hírek • Szatmar.ro

Nem tud hibázni otthon az Olimpia

Idei utolsó hazai meccsét is megnyerte az Olimpia labdarúgó csapata, így 14 forduló után a második helyen áll a harmadik osztályú bajnokság hatodik csoportjában. Az őszi szezont Aranyosgyéresen zárják Csík Tibor tanítványai.

A novemberi hideg ellenére mintegy 2000 néző szurkolta végig a helyszínen, amint kedvenceik Zsiga Ervin találatával legyőzték az élvonalbeli Kolozsvári Universitatea második számú csapatát. Amelyben mellesleg az első keret négy tagja is helyet kapott: az egykori csapatkapitány, közönségkedvenc Szilágyi Zsolt, valamint Mandy, Voican és Bosneag kapus.

A találkozó egy-egy helyzettel kezdődött, hisz előbb a kolozsvári Danciu majd a szatmári Gavrilescu került közel a gólszerzéshez. Utóbbi aztán jelentős részt vállalt a meccs egyedüli találatának megszerzésében: a 17. percben az ő beadását vágta a kapuba Zsiga.

Ezt követően sokáig nem történt semmi érdemleges, mígnem a második félidő közepén Marinast és a Olimpiát csak a kapufa akadályozta meg abban, hogy növelje előnyét. Ettől megélénkült a meccs, Zsiga (kétszer is) és Marinas is közel került a gólhoz. A helyzetek azonban kimaradtak, akárcsak a másik oldalon Horvát lehetősége, így az eredmény már nem változott.

„A fiúk minden elismerést megérdemelnek, amikor kellett, fel tudták magukat pörgetni, és begyűjtötték a három pontot egy nehéz mérkőzésen. Ilyen találkozókra van szükségünk, ilyen ellenfelekkel szemben, mert igazán ilyenkor tudjuk felmérni, hogy mire is vagyunk képesek", összegzett a meccs után Csík Tibor.

Győzelmével az Olimpia feljött a második helyre és két pontra megközelítette az éllovas Brassói Koronát. A sárga-kékek az utolsó őszi fordulóban Aranyosgyéresen lépnek pályára és győzelem esetén akár az első helyre is feljöhetnek, amennyiben a Corona kikap a Kolozsvári Sanatatea otthonában.

Szatmárnémeti Olimpia-Kolozsvári Universitatea II 1-0
gól:
Zsiga (17.).
Az Olimpia összeállítása: Şuta - Moş, Mureşan F., Heil, Homorozan, Gavrilescu (Hanus 85.), Villand, Botos (Micaş 63.), Zsiga (Sabău 90.), Marinaş (Pop M. 86.), Feier.

A forduló további eredményei:
Zilahi FC-Marosvásárhelyi FCM II 2-2
Szászfenesi Unirea-Kolozsvári Sănătatea 1-3
Brassói Corona-Zalatnai CS 4-0
Kolozsvári CFR II-Szászrégeni Avântul 3-0
Nyárádtői Unirea-Besztercei Gloria II 2-1
Dési Unirea-Tatrangi Unirea 1-3
Jádi Voinţa-Aranyosgyéresi Seso 1-1

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: