2018-06-14 05:29:36• hírek • Szatmár.ro

Csík Tibor lett a Csenger FC edzője

Szerda délután mutatták be a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csapatnak az új edzőt.

"Csík Tibor nem akármilyen játékosmúlttal rendelkezik, hiszen 6-szoros román bajnoknak, kétszeres Román Kupa és szintén kétszeres Román Szuperkupa győztesnek mondhatja magát. A keleti szomszédunk, Románia labdarúgó élvonalában játszott többek között a az UEFA Kupa Poli Timisoara, a BL résztvevő Steaua Bukarest, a Petrosani és a Rocar Bukarest csapataiban, valamint természetesen szülővárosában a Szatmárnémeti Olimpiában is több évet lehúzott. Többször magára húzhatta a román utánpótlás és olimpiai válogatott mezét. Magyarországon a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején megfordult a Kaposvári Rákócziban és az Újpest FC csapatában is! Edzőként 3 és fél éven keresztül irányította az Olimpiát a román másodosztályban, illetve 2 évig vezette az Olit a III. ligában is. Az elmúlt években a szatmárnémeti utánpótlásban dolgozott korosztályos csapatoknál" - írja a Csenger FC Facebook-oldala.
 

Csík játékosmúltjához tartozik, hogy a kilencvenes években BL meccsen is pályára léphetett többek között a Juventus, Dortmund, PSG, Anderlecht és a Glasgow Rangers ellen, míg az UEFA kupában megismerhette a Bernabeu gyepszőnyegét is a Real Madrid ellen a Temesvár színeiben!
 

Csík Tibor egyértelmű feladata a csapatunk benntartása a megyei I. osztályban és egy hosszú távon ütőképes csapat építése Csengerben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: