2011-06-14 15:51:37• hírek • Szatmar.ro

Az erőnlét lehet a döntő az Ördögkút ellen

Az Olimpia labdarúgó csapata már megérkezett az év meccsének helyszínére, Nagyváradra. A sárga-kékek ugyanis szerda délután 17.30-kor itt, pontosabban a Bihar FC stadionjában játsszák az Ördögkút elleni osztályozót, amely a harmadik osztályba való feljutásról dönt.

Szatmár megye bajnoka kedden utazott el a Körös-parti városba, ahol délután egy edzést is beiktattak a programba. Csík Tibor vezetőedző elsősorban a taktikai elemeket és a pontrúgásokat gyakoroltatta tanítványaival. A trénernek, saját elmondása szerint, sikerült feltérképeznie Szilágy megyei ellenfelét, amelyet az Óvárihoz hasonlított. Szerinte az állóképesség lehet az Olimpia legnagyobb aduja.

„Technikás együttes, a középpályán erősek inkább, ám erőnlétileg egyértelműen mi vagyunk előnyben. Az elején biztosan türelemjáték lesz, mindkét csapat megpróbálja kiismerni a másikat, de szerintem egy óra után már mi fogjuk uralni a meccset, és fizikálisan akkorra már felőröljük őket. A szilágysági csapat játékosai napközben dolgoznak, az egész csapat csak többnyire a hétvégi meccseken találkozik. Van három-négy rutinos, meghatározó játékosuk, a többiek fiatalok, de bárhogyan is van, mi maximálisan komolyan vesszük a mérkőzést, és csak a győzelmet tudjuk elképzelni", mondta Csík optimistán.

A sárga-kékek ráadásul egy kevésbé szakai dologban is bízhatnak: 2007 június 16.-án a Mikola 1-0 nyerte a Pankota elleni osztályozót a Bihar FC stadionjában és ezzel ő Szatmár megye utolsó csapata, amely feljutott a harmadik vonalba.


Az Óvári 4-0-ás kiütes után az Ördögkút az utolsó lépés a III. osztály felé
Az Óvári 4-0-ás kiütes után az Ördögkút az utolsó lépés a III. osztály felé


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: