2012-04-23 09:34:57• hírek • Szatmár.ro

Cserkésznapot tartottak

Görbe Helga beszámolója a Sárerdőn és Sándorhomokon tartott cserkésznapról.

Bár a vakációnk így is kismadárként repült el, az utolsó péntekünkön cserkésznapot tartottunk a Sárerdőn és Sándorhomokon. Busszal döcögtünk ki a Sárerdőre, ahol az újoncokat megleptük egy Meseerdővel: különböző mesefigurák bőrébe bújva ismertettük meg velük az erdő titokzatos rejtelmeit és Szent György viadalát a sárkánnyal. Hogy miért pont Szent György? Azért, mert ő a cserkészek védőszentje, ő az emberi példa arra, hogy akarattal, hittel és bátorsággal legyőzhetünk minden akadályt, és mert április 24-én ünnepeljük a György-napot.

Amiután ezt végigjárták, cserkészek és cserkészjelöltek térkép és iránytű segítségével keresték az elrejtett idézettöredékeket, amelyből a cserkészet alapítójának egy idézete kerekedett ki: "Isten megadott nekünk mindent ezen a világon, hogy az életet széppé tehessük, de rajtunk múlik, hogy jól használjuk-e adományait. Igyekezzél hasznára lenni másoknak".(Bi-Pi). Csevegéssel és vidám kacajjal törtünk át az ösvényeken, míg megpillantottuk a templom tornyát, így tudtuk, hogy már nincs sok a sándorhomoki kastélyig. Csomagjainkat letettük, és kezdetét vette a nap fénypontja: a fogadalom-újítás. Itt elhangzott a tíz cserkésztörvény, egy közös ima, egy felnőtt cserkészjelöltünk fogadalomtétele, majd mi is megújítottuk azt; két vendég is érkezett a Szent György lovagrendből, akik a névadó hős életéről meséltek nekünk: Erdei D. István és Gönczy Gábor, a házigazdánk. A fogadalom-újítás után valahogy mi, cserkészek boldogabb embernek érezzük magunkat, mivel szilárdan hiszünk abban, hogy a jó utat választottuk.

A cserkésznapon résztvevők a vendégekkel

Az erdőben mi is eshetne jobban a gulyásnál; babgulyást ebédeltünk. Ezután jöhetett a kedvenc játekunk: a méta. Az újoncoknak is nagyon tetszett, így az idő úgy eltelt, hogy rohanni kellett a buszhoz. Felszálltunk, majd fáradtan huppantunk bele az utolsó székekbe. Kimerültségünk ellenére még itt is játszottunk egy kis ''Alszik a várost'' .

Mivel az idő gyorsabban telik azoknak, akik jól érzik magunkat, nekünk láthatatlanul szállt el a vakáció vége, így megújult erővel indulhattunk hétfőn reggel az iskolába.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: