2015-10-09 13:55:36• hírek • Szatmár.ro

Cserkészévnyitó Sándorhomokon

Együtt töltött hétvégével indította az évet a 44-es Dsida Jenő cserkészcsapat - Görbe Helga beszámolója.

A szatmári 44-es Dsida Jenő cserkészcsapat őrsvezetőivel már szombat délelőtt kimentünk a sándorhomoki kúriába, ahol kitakarítottunk és éves eseménynaptárt, illetve módszertant készítettünk, megosztva egymással a tudásunkat és tapasztalatainkat.

Később csapatépítő játékokkal ráztuk össze a csoportunkat, ami megkönnyítette a másnapi munkánkat.

Vasárnap reggel már Narnia csodálatos országában fogadtuk az őrseinket, illetve az újoncokat, akik betekintést nyerhettek a cserkészet izgalmas világába. Felhúztuk a csapatunk zászlaját, és az egyik kiscserkészünk ígéretet tett, míg a cserkészek pedig fogadalmat újítottak.

A cserkészet alappilléreként ápoltuk a hitünket, részt vettünk az istentiszteleten, majd éhségünket a finom bográcsos csillapította. Ezután a szórakozásra került sor: betűharcban mérhették össze szókincsüket, ám vigyázniuk kellett, hiszen a betűtolvajok gyakran fosztották meg őket a már összegyűjtött kincseiktől. Ezt követően sok más játékkal is megismerkedtek, ahol énekhangjukat, tudásukat, ügyességi képességeiket, vagy éppen cserkészmúltjukat használták fel.

Kellemesen elfáradva szálltunk fel a buszra, tudatosítva magunkban, hogy egy tökéletes napot zártunk. Éppen ezért óriási köszönet a Communitas Alapítványnak, ami támogatta rendezvényünket, hogy sikeres és színvonalas lehessen, továbbá Gönczy Gábornak a helyszínért, illetve a Szent György-lovagrend oszlopos tagjának, Varga Péternek, aki finom ebédet varázsolt csapatunknak.

Évnyitó a 44-es Dsida Jenő cserkészcsapatnál

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: