2015-12-13 11:10:10• hírek • Szatmár.ro

Cserkészek hozták el Szatmárnémetibe a béke és szeretet lángját

Vasárnap reggel erdélyi cserkészeknek köszönhetően megérkezett Szatmárnémetibe is a Betlehemi Békeláng. A Székesegyházban tartott ifjúsági szentmise kezdetén vették ezt át a szatmári cserkészek és ezzel gyújtották meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját is. A láng a szentestén minden templomban ott lesz, onnan pedig minden otthonba eljuthat.

A Betlehemi Láng a krisztusi szellemiség szimbóluma, mely nagy út után ér el hozzánk. Immár két évtizede szervezik meg az akciót, melybe évről évre több ember kapcsolódik be. A Betlehemi Békeláng ötlete szoros összefüggésben van Jézus születésével: a pásztoroknak kihirdetett béke kinyilatkoztatására emlékeztet. Imádságra hívó jelenléte összeköti a magyar családokat a világ különböző pontjain élő keresztényekkel, és elmélyíti az adventi előkészület lelkületét. A gyertyával gyertyát gyújtva továbbított Békeláng azt is jelképezi, hogy akárcsak a Lángot, a békét is embertől emberig kell továbbítani. Az összetartozás, a biztonság, a kölcsönös bizalom és szeretet jele ez a Láng.

A hagyományoknak megfelelően a lángot cserkészek hozzák Jézus születési helyéről, a betlehemi Születés Bazilikából, stafétaként, mint az olimpiai lángot. Az erdélyi cserkészek december 12-én, Bécsben vették át és hozták Erdélybe. December 13-án éjjel lépték át a határt Szatmárnémetinél és Nagyváradnál.

Szatmárnémetiben a Székesegyházban vasárnap reggel 9 órai kezdettel tartott ifjúsági szentmise keretében adta át a tíz cserkészcsapat tagjaiból álló küldöttség a 44. Dsida Jenő Cserkészcsapat tagjainak. A küldöttséget vezető Szőcs Józseftől - cserkésznevén Mezítlább - megtudtuk, a Romániai Magyar Cserkészszövetség Bécsből érkező csapatában mások mellett marosvásárhelyi, brassói, széki, szovátai, mádéfalvai, kézdivásárhelyi és székelyudvarhelyi fiatalok voltak.

A lánggal gyújtották meg a cserkészek az adventi koszorú harmadik gyertyáját, az öröm gyertyáját. A cserkészek ígérete szerint a lehető legtöbb templomba eljuttatják az átvett lángot, hogy azt szenteste minél többen hazavihessék otthonukba. Hiszen ez a láng mindenkié, minden jószándékú emberé, nincs egyházhoz, felekezethez kötve.

A Betlehemi Békelángnak minden évben választanak egy mottót. Idén ez így hangzik: "Peace in me - peace with you", azaz Béke bennem - béke veled.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: