2010-02-25 17:48:07• hírek • Szatmár.ro

Csengerújfaluiak Majtényban

A majtényi és a csengerújfalui önkormányzat közös pályázatot nyert utak korszerűsítésére.

Csütörtökön, a kismajtényi iskolában rendezték meg azt a találkozót, amelynek során a majtényi elöljárók bemutatták a községet a magyar partnertelepülésről érkezett húsz fős küldöttségnek - miután szerdán Csengerújfalu látta vendégül az az ittenieket. David Gheorghe, házigazda-polgármester, a látogatók köszöntése után felvázolta Majtény falvainak gazdasági, szociális, demográfiai helyzetét, és a tervekről is ejtett néhány szót.

Csáki Sándorné, a Domahida mellett található magyarországi helység elöljárója kiemelte a több, mint egy éve létrejött partneri együttműködés jövőbeni lehetőségeit - elsősorban a tanintézmények kapcsolattartását hangsúlyozta ki, de esélyt lát a gazdasági téren történő együttműködésre is. Az biztos, hogy nem ez lesz az utolsó közös projekt - tette hozzá.

A jelenlegi pályázat a két helység mellékutcái korszerűsítésére vonatkozó terv elkészítését támogatja: Nagymajtényban, Kismajtényban és Domahidán 28 kilométernyi utcára készül dokumentáció, de a magyar helységben is hasonló távolságot javítanának fel.  Az év végéig tartó pályázat keretében további négy hasonló találkozóra kerülne sor, különféle rétegű résztvevőkkel, a határ innenső és túlsó oldalán.


Csengerújfalui küldöttek Kismajtényben
Csengerújfalui küldöttek Kismajtényben


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: