2011-01-18 21:45:11• hírek • Szatmar.ro

Csengeriek Vetésen

Kedd délután Csenger város polgármestere és alpolgármestere Vetésre látogattak, ahol az itteni és szamosdobi elöljárókkal tanácskoztak, valamint megtekintették a fontosabb ipari létesítményeket.

Forján Zsolt és dr. Komlódi Miklós elsősorban azért érkeztek a testvértelepülésre, mert a schengen-i csatlakozást követően gazdasági téren is ki lehet szélesíteni a határmenti együttműködést, közös pályázatok készülhetnek ilyen vonatkozásban is. Elsőként a tavaly átadott, országos szinten egyedülálló napelemgyárat tekintették meg, majd az Unicarm kft székhelyén találkoztak Lucut Vasile igazgatóval.

Utóbbi helyen arról is szó esett: az országos toplista első helyén álló húsipari vállalat - amelynek kenyérgyára, tejgyára, cukrászsütemény-gyára is van - a határnyitás után magyarországi terjeszkedésben is gondolkodik, ami a csengeriek számára elsősorban munkalehetőségek szempontjából jelentene komoly előrelépést. A vendégek végül megízlelhették az üzemben készült felvágottakat és tejtermékeket.

Csenger polgármestere elmondta: a gazdasági elképzelések mellett a sportélet, a kultúra terén is vannak konkrét tervek a testvértelepülési kapcsolatok elmélyítésére.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: