2013-11-18 10:08:25• hírek • Szatmár.ro

Csendország dalai csendültek fel Szatmárhegyen

Csendország dalai csendültek Szatmárhegyen az első Krüzselyi Erzsébet szavalóversenyen.

Szatmárhegy két irodalmi nagysággal büszkélkedhet. Páskándi Gézáról sokat tudunk, szobrot is állítottak neki, de Krüzselyi Erzsébet neve még nem sokat mond a szatmáriaknak. Úgy sem, hogy a lelkipásztorok gyakran választanak általa irt verseket a szavalóknak ünnepek alkalmával. Az Erzsébet-nap és a költőnő halálának hatvanadik évfordulójának közeledtével méltóképpen emlékeztek meg róla a Szatmárhegyi Református Egyházközség gyülekezeti termében.

Szombaton délelőtt 10 órakor Kovács Sándor a Szatmári Református Egyházmegye esperese igehirdetésével nyitotta meg az alkalmat, aki a Zsidókhoz írt levél 13. rész 7. verse alapján hirdette az Igét: „Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hitüket." Krüzselyi szerénységét az igehirdető Kálvin Jánoséhoz hasonlította, hiszen a költőnő a reformátorhoz hasonlóan jeltelen sírt szeretett volna, márványtábla nélkül. A költőnő korának elismert tehetsége volt. Szomorú az élettörténete, nyolc éves korában elvesztette hallását, idős korára pedig látását, ennek ellenére küzdelmei, kitartása, magyarságtudata, a szülőföldhöz való ragaszkodása, hite példamutatásként szolgált.

Kovács József helyi lelkipásztor, a rendezvény főszervezője a köszöntés után két részben vezette le a szavalóversenyt: először a kötelező, majd a választott verset mondta el a huszonkilenc lelkes diák.

A zsűri tagjai, képviselve az egyházi és a világi vonalat egyaránt, András Gyula színművész, Elek György újságíró, Bessenyei István színművész, Dr. Mészárosné Hegedűs Zsuzsánna lelkipásztor, Muntán Antal tanító és Zilahi-Kató Klára tanár döntése alapján született meg a vetélkedő eredménye.

A 9-12 osztályos korcsoportban Paku Zoltán (Erdőd) lett az első, míg a második helyet holtversenyben Paku Adrienn Nikolett (Erdőd) és Sebesi Eszter (Szatmárhegy) érték el. Az 5-8 osztályosoknál a képzeletbeli dobogó felső fokára Báthori Boglárka állhatott Lázáriból, a második Kánya Réka Patóházáról és a harmadik Szűcs Olívia és Turbucz Krisztina, mindketten Szatmárhegyről. A legkisebbeknél, az alsó tagozatosoknál Kállai Hanna győzött Mikolából, a második Ilonczai Zsófia Szárazberekről és a harmadik Fehér Nóra Amália Szatmárhegyről és Zsiga Zselyke Mikolából. A hangulatot fokozva, a Szatmárban mindig szívesen látott néhai Dr. Hegedűs Loránt püspök leánya, Dr. Mészárosné Hegedűs Zsuzsánna lelkipásztornő dalai kápráztatták el a hallgatóságot.

Kovács József szervező elmondta, hogy ennek a programnak lehet, hogy más formában, de lesz folytatása. A rendezvényt támogatták: a Communitas Alapítvány, a Szatmári Református Egyházmegye Esperesi Hivatala, Huszti Jolán magánvállalkozó és a házigazda Szatmárhegyi Református Egyházközség. Köszönet a szervezőknek, felkészítőknek, a zsűri tagjainak, a versenyzőknek és a szeretetvendégséggel fogadóknak.

A szavalóverseny résztvevői

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: